Pillanatok alatt őrülnek meg normálisnak tűnő emberek

2014. november 30. 09:52

Semmi bajom a fogyasztással, életünk szerves része, csak annak körülményei, intenzitása és a józan ész hiánya taszít.

2014. november 30. 09:52
Muki
MNO

Kár lenne emiatt csak az amerikaiakat lehúzni, a megőrülés a fejlett világ szerves része lett. Amikor minálunk is sorok állnak, s első ránézésre normálisnak tűnő emberek óvodások önkontrolljának szintjére süllyedve, párálló szemekkel veszik kézbe az új telcsit, vagy amire éppen megmondták neki, hogy az a kicsi szíve vágya, az bizony a konzumidiotizmus egyik stációja. Nyugodjon le mindenki: sokkal komolyabb lenne itthon is a tolongás, ha lenne elég elkölthető lóvé. De jön ez szépen, lassan, de biztosan.

És még nincs itt a karácsonyi bevásárlás őrülete, amikor gyakorlatilag válogatás nélkül vesz mindenki mindenkinek mindent, a nagy halom gagyi versenyez a minél drágább javakkal. Merthogy megy a verseny, hogy ki költ többet. Az a kérdés dől el, hogy ki a Jani, a janibb és ki a legjanibb. Mintha egy-egy nap hamis kedvessége teljessé tenné az egymás közötti viszonyokat, összerendezné a dolgokat. Közhely, de éppen a lényege sikkad el ennek az amúgy szép időszaknak. Le kellene lassulni, bent is, számot vetni. Kell az néha. Olyan az, mint az iránytű.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2014. december 01. 17:21
A bolond szél ugye bolond országból fúj, ahol a lakók is bolondok. Az USA eljutott a konzumidiotizmus csúcsára. Innentől a rendszer felszámolja önmagát.
indiáner
2014. november 30. 21:52
"Nyugodjon le mindenki: sokkal komolyabb lenne itthon is a tolongás, ha lenne elég elkölthető lóvé." Inkább a fogyasztóvédelmi szabályok akadályozzák itthon, hogy nagyértékű árucikkeket korlátozott számban árleszállítsanak. Valóban bohócság, de ha kéthavi fizetésedet megspórolod egynapi éjszakázással és egy reggeli tolongással, akkor felteheted magadnak a kérdést, hogy nem ugyanabban a médiacsapdában vagy-e?
Morgen
2014. november 30. 12:59
Karácsonykor egy jó kaja, némi pezsgő és családi béke. Ajándékozni máskor, karácsonykor jeéképesen. Tuti jó hangulat.
csergolec
2014. november 30. 12:43
"első ránézésre normálisnak tűnő emberek óvodások önkontrolljának szintjére süllyedve, párálló szemekkel veszik kézbe az új telcsit" 2014 korkép!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!