A 23 részre szakadt város

2014. október 14. 17:46

A következő öt évben ugyanis a budapesti politika a kerületek egymás elleni lobbiharcáról, alkalmi szövetségekről, megakadó fejlesztésekről fog szólni.

2014. október 14. 17:46
Bazsó Bálint
Jobbegyenes

Pártpolitika vagy kerületi érdek? Mielőtt az apolitikába süllyedt magyar polgár örömében csettintene, a kettő nem zárja ki egymást. A fővárosi közgyűlés átalakításával a kerületi lobbi egyenes ágon került be a közgyűlésbe, ahol - és ebben igaza van Kocsisnak - párthovatartozástól függetlenül képviselhetik a kerületi érdekeket.

A főváros és egymás ellenében. A következő öt évben ugyanis a budapesti politika a kerületek egymás elleni lobbiharcáról, alkalmi szövetségekről, megakadó fejlesztésekről fog szólni. A frakciónélküliség persze önmagában sokat nem jelent, hiszen a kompenzációs listáról bekerült képviselők maguk is polgármesterek-jelöltek (éppenséggel egykori polgármesterek is), akik maguk is a kerületi lobbit fogják képviselni.

Ezzel a rendszerrel könnyű választást nyerni, el lehet játszani a kerületért, a lakókért harcolót, kár, hogy csak és kizárólag a főváros nem profitál belőle. Budapest egy szerves egész, néhány kivételtől eltekintve, nagyon nehéz külön-külön kezelni, működtetni, de elsősorban: fejleszteni. Elég csak, ha az utóbbi évek egyik legfontosabb és legértelmesebb közlekedési projektjét, a fonódó villamost említjük, amit néhány parkolóhely (és persze azért, mert nem igazán érti, mire való a közösségi közlekedés) miatt Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere mindenáron igyekezett megakadályozni.

Amúgy a szintén fideszes fővárosi vezetéssel szemben.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2014. október 15. 09:18
Te Bálint! Csák Máté, Aba Amádé, Borsa Kopasz.... Ez 1990 óta így megy. Dobj fel valami megoldást, hogy mi lenne a hatékonyabb. Az együttpm már most megtorpedózná.....
slomovicz
2014. október 14. 21:35
"A következő öt évben ugyanis a budapesti politika a kerületek egymás elleni lobbiharcáról, alkalmi szövetségekről, megakadó fejlesztésekről fog szólni." Nettó baromság, kedves szerző! Akkor lenne ez igaz ha a baloldalra bíztuk volna Budapest sorsát! Nem kell másra emlékeztetnem -, mint ezt a "együttműködés" show műsort- ahogy megegyeztek egymással a baloldalon, - ahogy a főpolgármestereiket összehozták. Röhej. Ez a baloldal, a saját fizetésén kívül SEMMIT sem tudna közösen megszavazni. Egész történetükben- csak ügy csináltak , mintha kormányoztak volna (ala. Gyurcsány- Öszödi beszéd) Uram. Ön hülyeségeket beszél, mint eddig mindig.
kaktuszvirág
2014. október 14. 20:47
Szerintem meg kellene szüntetni a kerületi polgármester tisztsége.Egy polgármester kellene Budapestnek,úgy ahogy a többi megyeszékhelyen, és nagyvárosban van.Nem ártana erről népszavazást tartani.
kitiltott
2014. október 14. 20:28
Most pedig kezdődik a Meccs!!!! Azért is akkor is mindig is HAJRÁ MAGYAROK!!! Veletek vagyunk fiúk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!