Lehet egymillióval több vagy kevesebb?

Jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a múlt hét végi Építészkongresszus a Liget Budapest projekt jegyében telt el. Két kiemelkedő előadásból – ezek Martha Thorne és Mario Botta nevéhez fűződnek – sokat tanultunk a múzeumépítészetről, kommunikációs technikát pedig Baán Lászlótól. Elmondta például, hogy a Városligetet voltaképpen már kétszáz évvel ezelőtt kultúrcentrumnak építették, erős muzeológiai hangsúllyal. A Városliget lényege nem a zöld, hanem a „kultúra”: a Széchenyi-fürdő, a Műjégpálya („Európa legnagyobb, befedetlenje!”), a Mezőgazdasági Múzeum és a Pecsa. A Városliget lényege továbbá a másik három múzeum (Szépmű, Műcsarnok, Közlekedési), valamint az Olaf Palme Ház. E lényegiség tökélyre vitelének szánják a hat újabb múzeum öt épületét.

A fenti furcsa kongresszusi megszólalás felidézése nem öncélú poénkodás. Baán Lászlóék érvelésének lényege ugyanis nem annyira a tartalom, hanem maga a kommunikáció lehengerlő technikája. Tekintsük csak Baán úrnak azt, a többször megismételt kijelentését, hogy az új, városligeti Múzeumnegyed évente egymillióval több látogatót vonz majd Budapestre. Ezt ő semmivel nem támasztja alá, pusztán a megérzésére hivatkozik, amely megérzése kapcsán láthatóan fel sem merül benne, hogy az - mármint a megérzése – különleges kiállítási szenzációt jelentő, időszaki tárlatok sikerein ittasulva keletkezhetett. Az építészkongresszusra visszatérve, itt sem tudta megindokolni hogy hat, eltérő profilú múzeum látogatottsága miért nőne attól, hogy egymás közelébe telepítjük azokat. Ismét csak a semmivel sem bizonyított „brand-hatásra” utalt, arra, hogy a közepesen érdekes kiállítási anyagokat - mintegy szinergikusan - feldobnák az épületek, valamint a helyszín.

Visszatérve az általa saccolt látogató-szám-növekményre, először is megkérdezném, kicsit Hofival: mennyi is az annyi? Hány látogatója van mostanság évente Budapestnek? (Ugyanez a kérdésem a növényzetre: mennyi most a zöld felület és mennyi a zöld terület pontos aránya a teljes, egy helyrajzi számon szereplő Ligetben? Tehát a Hősök tere, a Szépmű és a Műcsarnok nélkül számított területen belül? És mennyi ebből a több szintes, beállt növényállomány és mennyi az egyszerű gyep?)

Én ugyanis, látva a Liget Budapest igézetében megrendezett Építészkongresszuson bemutatott „sztárépítészi” prezentációkat, azt állítom: ha erre a nyílt és nemzetközi - értsd: a magyar építészekénél ismertebb nevekre aspiráló - pályázaton azok és olyan művekkel nyernek, akiket és amiket láthattunk, akkor Budapest évi látogatószáma egymillióval csökkenni fog. Talán kivétel Mario Botta, akitől viszont remélhető az a fajta környezettudatosság, amelynek szellemében, a bemutatott rovetói projekt során, a történelmi utcasor mögé tervezte új múzeumát. Az a környezettudatosság, aminek nevében ő, remélhetőleg, nem indul ezen a pályázaton.

Igen, szerintem csökkenni fog a látogatószám, már csak a Városliget és az Orczy-kert (valamint a lezüllesztett Múzeumkert) elvesztése miatt. E kijelentésem bizonyítottságát legalább azonosnak gondolom Baán László egymilliós növekedésről szóló ígérgetésének hitelességével. Mert hol is tartunk ma? Budapest, egy tekintélyes felmérés szerint, tavaly a második „legjobb város” volt a világon. Nyilván elsősorban fekvése, lakóinak barátságos magatartása, színes kulturális kínálata, közbiztonsága, veretes szépségű, gyönyörű házakkal tűzdelt eklektikus negyedei, pazar, de nem procc vendéglátó helyei és sok minden más miatt. Amelyek közé igenis oda tartozik a Belvárost színesítő, remek parkok lánca: a Károlyi-kert, a Múzeumkert, a Városliget és az Orczy-kert. Másfelől, más műfajban, a Hunyadi tér, az Almássy tér, a Klauzál tér, a Ferenc tér, a Bakáts tér…

Ezzel a második hellyel tessék versenyezni, kedves projekt-iroda, Városligeti Ingatlanfejlesztő Zrt. És ha romlik a helyezés, gyorsan lebontani a betont, visszaültetni az ősplatánokat, megtéríteni a kasszába a 150 milliárdot.

Ha Baán úrék teleépítik a Városligetet, egy máig élő, régi álmot purgálnak ki a Városból: az andalgó, gyereket és kutyát sétáltató kisemberi magánboldogság, a természet-közeli városiasság csodáját. Ezt az élményt ma naponta 15-25 ezren élik és álmodják a Városligetben. Újdonászaink ehelyett a Ligetbe vezényelnék a pöfögő turistabuszok hajszolt népét, akik majd erőltetett menetben gyakják végig azokat a középszerű múzeumokat, amelyeknek megfelelőjét a hazájukban pillantásra sem méltatnák.

Pákozdi Imre