A degeneráltak itt vannak közöttünk

2013. október 22. 17:44

Falnak megyek az ilyen típusú felmentő szövegektől, mert zárójelbe teszik az egyén felelősségét.

2013. október 22. 17:44
Muki
Fejlövés
„Hagyjuk már, hogy »nem volt gyerekszobája«. Falnak megyek az ilyen típusú felmentő szövegektől, mert zárójelbe teszik az egyén felelősségét és csak arra jó, hogy felmentse azokat, akik sportot űznek mások terrorizálásából. Iskolában, munkahelyen, bárhol.
Persze a felelősségtudat minősége nagyban függ attól, hogy az agresszor milyenmikroközösségből érkezett. De nem lehet minden gonoszságot vagy devianciát ezzel inflálni.

Olyan súlyos problémával állunk szemben, ami már többeket öngyilkosságba kergetett, és százezereket lelki nyomorba. Továbbra is fenntartom: szökik a humanizmus és az empátia, a kialakuló vákuumba pedig valami iszonyatos gonoszság kerül. Ezrével lehetne mesélni a történeteket. Ezt egy applikáció sosem fogja megoldani, mert nem lehet örökké menekülni és félelemben élni. Biztos fontos a jelzőrendszer, csak az már létezik szülők és tanárok formájában.

Olyan bizalmi légkört kell teremteni, ahol – jelen esetben a fiatal – be meri vonni a két nevezett aktort a problémába. Úgy tűnik, ehhez nem állnak fenn szükséges lelki-mentális és bizalmi dimenziók. Miért nem?”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flyb
2013. október 22. 19:18
Degenerált csak a fidesz!
kjkj945
2013. október 22. 18:44
Tudjuk muki mert itt vagy!!!!
Fox
2013. október 22. 18:20
Sosem értettem azt, aki telekommunikáció vonatkozásában zaklatást emleget: pillanat alatt blokkolható a közösségi oldalak bármely profilja, nem kötelező elolvasni az e-mailt, az SMS-t és a borítékos levelet sem. Ha hívogatnak, akkor meg fel kell venni, és félretenni, az így elfolyó összeg előbb-utóbb deprimálja a betyárkodási hajlandóságot. De amúgy telefonszám letiltása is igényelhető. Summázva: akit lehet zaklatni, az valahol mélyen vágyik erre, jobb, ha bevallja magának és nekünk, mert ennek megfelelően kell kezelni. Ettől még persze rosszindulatúak az embertársai, ezt nem vitatnám. A trollkodással szembeni hivatalos fellépések viszont gondolatrendészeti jellegűek. Az unatkozó, moderálatlan fórumon álnéven idétlenkedő hülyegyerek megjelenése nem jogi, hanem szabadidős kérdés.
GiannaBerettaMolla
2013. október 22. 17:59
A CSALÁD hiánya a probléma gyökere ! Fogjátok már fel ! Család nélkül, Szülői Szeretet nélkül az emberből sosem lesz Igazi Ember ! Csak egy hánykolódó, meggyötört hajótörött az élet tengerén. Anya+Apa (Nő+Férfi) + Gyerekek ! = CSALÁD Elárulom : Ez a TITOK !!!! :) Fiataloknál tapasztalható, hogy eladó sorba kerülve várják a királylányt, vagy a királyfit fehér lovon, aki egyszer csak belovagol az életükbe, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Pedig a helyzet az, hogy ideális partner nincs is és van is, mert a hercegek egyrészt nagyon ritkák, ugyanakkor mindenki ideális lehet a számunkra, akitől elfogadjuk a szeretetet, és azt a simogatást, amelyre a belső gyermekünknek szüksége van. Tehát a fagyi visszanyal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!