A hajléktalanság nem jótékonysági kérdés

2013. október 04. 15:31

Olyan országban élünk, ahol a törvények és az állam ereje nem az emberek megélhetését segítik, hanem a hatalmasok általi kisajátítást.

2013. október 04. 15:31
4K!
Negyedik Köztársaság

„Az országgyűlés hétfőn elfogadta Pintér Sándor törvényjavaslatát, amely lehetővé teszi, hogy önkormányzatok hajléktalan-mentes zónákat jelöljenek ki. Az új törvény elzárással bünteti azokat, akik olyan területen építenek kunyhót, ami a nem a tulajdonuk. Az utcán való »élvetvitelszerű tartózkodást« 2011-ben már egyszer megtiltotta a parlament, de az Alkotmánybíróság 2012-ben alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, mivel összeegyeztethetetlen az Alaptörvényben is lefektetett emberi méltóság védelmével. A Fidesz szokás szerint úgy hidalta át ezt a problémát, hogy átírta az Alaptörvényt. Az eredmény: a Fidesz hétfőtől büntetést fizettet, illetve börtönbe zárja azokat, akik kényszerűségből az utcán élnek.

A hajléktalanság »kezelése« nem jótékonysági kérdés, nem arról szól, hogy mennyire esik meg a szíve a hatalmasoknak a szegényeken, hanem a jelenlegi hatalmi berendezkedés szükségszerű következménye. Olyan országban élünk, ahol a törvények és az állam ereje nem az emberek megélhetését segítik, hanem a hatalmasok általi kisajátítást, és azt, hogy a rendszerből kihullókat a hatalom eltakaríthassa az útból. Ezt a rendszert meg kell változtatni.

A 4K! szerint egy valódi köztársaságban, amely a nép önrendelkezését valósítja meg, a gazdasági fejlődés minimális célja az, hogy a társadalom minden tagja biztosítani tudja az alapszükségletei kielégítését: az egészséges ételt, az egészségügyi ellátást, a tanulás lehetőségét, a lakhatást, a ruházkodást és a tisztességes fizetéssel járó, emberhez méltó munkát, valamint a méltósággal megélt idős kort biztosító nyugellátást.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bambuci
2013. október 04. 23:22
A régi katonai laktanyákból kellene rekreációs központokat kialakítani az ország minden pontján, szoros felügyelet mellett alkoholról leszoktatni, munkára neveli, ha kell kényszerrel...
Taxin
2013. október 04. 23:06
Menjetek a picsába hajlékony jótéktalanok. Ott volt nektek fél évszázad: ezt hoztátok ki belőle.
gilice
2013. október 04. 23:03
Aztán ugye megbüntetik... Miből tudja kifizetni a szabálysértési bírságot? Leültetik? Akkor legalább lesz neki kaja, szállás... :-)No de hova küldik a "behívót"? :-)Az aluljáróba? :-) Hol lesznek a "tiltott zónák"? :-) Röhej az egész!...
tunde04
2013. október 04. 21:36
"Olyan országban élünk, ahol a törvények és az állam ereje nem az emberek megélhetését segítik, hanem a hatalmasok általi kisajátítást." ez egy nagy hazugság! az igazság meg valahol itt van: olyan világban élünk, ahol a citromlé mesterséges aromákat tartalmaz, a bútortisztító meg valódi citromot. komolyan mondom, ezek e 4k-sok degeneráltak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!