Be kellene már fejezni a férfialázást

2013. szeptember 29. 10:16

A férfi nem egy érzelemmentes pofozógép, amelyik igyekszik az ősközösségben dívott mechanizmusok szerint élni a mindennapokat a női nem mellett.

2013. szeptember 29. 10:16
Muki
Fejlövés

„Nem csak arról van szó, hogy tahó módon már az állásinterjú alatt szűrik, hogy ki vágyik anyaszerepre – ami manapság egyértelműen versenyhátrányt jelent szinte bármilyen pozíció betöltésénél. Az állást betöltő nők olyan mértékű terhelésnek és stresszhelyzetnek vannak kitéve, aminek okán egyre gyakrabban többéves próbálkozás után sem fogan meg a baba.


A női test csodálatos »szerkezet«, csak akkor vállalja fel az áldott állapotot és az azzal járó terhelést, ha minden – biológiai, hormonális és lelki – körülmény optimális. Nem kell kutatásokat olvasnunk arról, hogy lássuk: a nők helyzete nagyon súlyos és nagyon ellentmondásos. Ezt megoldani csak össztársadalmi szinten lehet, egyszerre szem előtt tartva a nemi szerepek különbözőségeit és a pontos dátumot is, vagyis hogy nem az ezernyolcszázas években élünk.

Azonban egy család nem csak anyából és gyerekből áll. Jobb esetben van ott egy apa is, aki méltatlanul nincs benne a közbeszéd azon szeletében, amely a népesedési folyamatokkal, attitűdökkel foglalkozik. Ha valaki figyeli például a születéskor várható élettartam nemi különbségeit – a nők átlagosan öt-hét évvel tovább élnek –, könnyen beláthatja, hogy a férfiaknak semmi okuk arra, hogy örömükben sírva csapkodják a térdüket. A már említett, valójában permanens stressz a férfikat is tizedeli. Éppen úgy okoz(hat) lelki-mentális kiüresedést, mit biológiai-termékenységi problémákat.

A férfi – még ha a megrögzött feministák és hasonló dimenzióban gondolkodók váltig állítják is – nem egy érzelemmentes pofozógép, amelyik igyekszik az ősközösségben dívott mechanizmusok szerint élni a mindennapokat a női nem mellett. A férfi éppen olyan finom műszer, s éppen olyan érzékenyen reagál a világra, mint a többfrontos küzdelmet vívó nők.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. szeptember 29. 17:17
Nyugi, már nagyban tenyésztik azokat a kanokat, kikben ilyen finom műszerek nem működnek,gyilkolnak, rabolnak, öregasszonyokat erőszakolnak és felvették őket a védett fajok jegyzékébe.
incze
2013. szeptember 29. 15:53
hű, mennyi a frusztrált pöcs, te jó ég
Tündér_Lala
2013. szeptember 29. 12:59
Miközben az emberek mind kissebb hányada képes megtermelni az emberiségnek szükséges javakat (munkanélküliek tömegei) a modern társadalom átalakult. Az asszonyok tömeges és kötelező (kötelező ha tetszik neki ha nem, mert különben nem tud megélni a család) munkába állásával a család munkamegosztása felborult. Mindenki hajszolt, mindenki foglalkozik mindennel otthon, mégsincs rendben semmi, nem jut elegendő fegyelem egymásra és a gyerekekre (mindenki neveli csak a szülei nem). Az asszonyok erőszakolt vezetővé vállásával (annak arányában) náluk is folyamatosan nő a stresz okozta szívinfarktus. A folyamatosan táplált önzés és a normalitás lekezelése (konyhatündér valaki, ha hajlandó vacsorát főzni a gyerekeinek, a férfi társ helyett semmire kellő erőszakos rohadék az általuk festett kép alapján) a nem elég tudatos emberek élete tönkre megy. Valami nagyon el lett itt rontva.
vigyor
2013. szeptember 29. 12:30
Igen, be kéne fejezni. Fel kéne fogni, hogy az az alak, aki az állásinterjún megkérdi, hogy készül-e anyaszerepre a munkavállaló nő, az ugyanúgy egyben anya vagy apa. A főnöke, is a profithajhászás miatt rákényszeríti, hogy megkérdezze. Az is, aki anyákat és apákat lep meg, egy kis be nem jelentett túlórával. Úgy általában véve be kéne fejezni, hogy más a munkahely és más az otthon, ugyanis nem más. Egy munkahelyen, ahol az időnk nagy részét töltjük, nagyjából pont ugyanolyanok a viszonyok, mint otthon. Csak egy dologban van különbség, otthon, jó esetben nem az a cél, hogy a felek egymást a végletekig terheljék,ne törődjenek a másikkal, ne segítsenek a náluk gyengébbeknek, és igyekezzenek kiütni a felettük levőket. Szóval, bár az írás helyes, de fogjuk fel, ezt választottuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!