Legyen ingyenes a BKV!

2013. július 24. 10:23

Összerogyna a rendszer? Ugyan.

2013. július 24. 10:23
Stump András
Totalcar

„Összerogyna a rendszer? Ugyan. Tallinnban sem történt semmi, csak több a mosolygós arc a buszokon. Tíz százalékkal nőtt az utasforgalom, tizenöttel csökkent az autók száma az utakon. Pedig az észtek nem voltak olyan bátrak, hogy univerzálisan eltöröljék a lyukasztást, csak a helyi lakosoknak díjmentes a szolgáltatás. Az igazi áttörés a teljes ingyenesség lenne.

Nem kényszerülne többé senki sem arra, hogy ellenőrként kitegye magát a közutálatnak. Nem kellenének új automaták, nem lenne perpatvar az első ajtós beszállás körül, sőt, az évek óta halogatott, költséges zárt rendszer kiépítését is megspórolhatná a BKV. A pótdíjbehajtással sem kellene bajlódni. Nyilván nem fedezné mindez a bevételkiesést, de ezek milliárdos tételek, amikre nem kellene költeni.

Akárhogy is nézzük, a BKV-t jelenleg nagyrészt az állam finanszírozza. Vagyis mi, adófizetők. 2011-ben éppen 56 milliárdot toltunk bele együtt a budapesti tömegközlekedésbe, debreceni programozók, szegedi asztalosok, mindenki. Ha a jegybevételből kieső 50 milliárdot kicsit igazságosabban, a Budapesten és vonzáskörzetében élő 2,5 millió emberre osztanánk szét, havi kétezer forintnál kisebb összegről beszélnénk. Amennyiben budapesti tömegközlekedés teljes költségét a budapestiekre hárítanánk, még az is kijönne havi ötezerből. Nem kevés, de végeredményben mindenki használná.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2013. július 24. 13:07
Bringa!
Maccabi Budapest
2013. július 24. 12:23
Most inkabb a stadionokra kell a penz !
elfelejtette
2013. július 24. 11:51
Ne legyen. Egyébként miért pont a BKV legyen ingyenes? Miért ne a bécsi tömegközlekedés, vagy a barcelonai?
von Schreckendorf őrnagy
2013. július 24. 11:30
A Szent Bázisnak, a szépkorúaknak már úgyis ingyen van, utazhatnak napestig Lágymányostól Rákospalotáig Tescótól Auchanig, hol olcsóbb a kifli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!