Kétféle

2013. április 16. 10:41

Kétféle fiatal létezik ma Magyarországon, mondta a fiatal demokraták egyik feltörekvő öregembere.

2013. április 16. 10:41
Keresztury Tibor
Litera

„Kétféle fiatal létezik ma Magyarországon, mondta az MTI-t szabadon idézve ezen az első igazi tavaszi hétvégén a fiatal demokraták egyik feltörekvő öregembere. Az egyik csoport a rendet­lenkedőké, a másikba tartoznak a rendesek. Az előbbiek feltűnősködnek, törvény­telenkednek, kiabálnak, balhéznak és akcióznak, a másikban meg azok vannak, akik nem. Akik igen, azok a kamerák kereszttüzére vágynak, akik nem, azok meg nem, mert ők éppen mással vannak elfoglalva: szeretik a hazát, nevezetesen. Nem úgy, mint azok, akik nem, mert ők a törvények megszegésén munkálkodnak gőzerővel per pillanat, ahelyett, hogy a jókkal kart karba öltve az országot építenék.

Szólnék, hogy nem. Sokféle. Attól, hogy te csak kétfélét láttál, sokféle fiatal létezik. Meg felnőtt. Meg öreg. Egyszerűbb, ha mindenből kettő van, kezelhetőbb úgy az élet, elismerem, és az is jó még benne, hogy keveset kell törnöd a fejed. Szőke kóla, barna kóla? Egy szőkét, lesszíves. Csapolt legyen vagy üveges? Amelyik hidegebb. Rendesek és rendetlenek. A rendetlen eleve nem szeretheti a hazát. Mint L. Nándor, olyan. Aki meg átmegy a rendességpróbán, az onnantól hivatalosan is szereti. Valamint nem feltűnősködik. Akciózás helyett részt vesz az állami pár­választó mozgalomban, hogy könnyebben menjen neki a társkeresés. Táncházba és társastáncra jár, s a hazájukat szerető fiatalok csoportjában méltán népszerű Bergendy zenekar számaira ropja a pártalálást hatóságilag segítő utcabálon a twistet kipirult arccal, lelkesen. A nyakkendő kívánatos, a lányoknak térd alá érő szoknya az előírt viselet. Lassúzáskor az izzadt nejloningén átdobogó szíve egyszerre ver bájos partnere szívével, úgyhogy előbb-utóbb a családalapítás kerül szóba, valamint a haza. Amely most sem hagyja magára hű fiát, hiszen a minisztérium legutóbbi közleménye szerint a rendezvényeken a párválasztással kapcsolatos izgalmas beszélgetések is várják az igazit kereső, el nem tévelyedett, a jók közé besorolt fiatalokat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. április 16. 14:25
Szóval nem a rendetlenkedők ellen van kifogásod, a kormány az, ami nem tetszik. Hát ez nem valami rendes tőled!
kjkj945
2013. április 16. 14:23
http://mandiner.hu/cikk/20130413_kocsis_ketfele_fiatal_letezik_magyarorszagon kocsis --- keresztury
bpe
2013. április 16. 14:09
jajj, tibor, te meg mit keresel fidelitas gyűlésen?.. :D vagy mi okból szerzel meg leiratot vagy jegyzőkönyvet/felvételt, h aztán kocsis mátét elemezz? bár lehet, sőtnyilván, te e nélkül is élesen látod a feltörő, fiatal öregemberek lelki kontúrjait.. nemtom, fura relativizálása ez a kádárrencernek, a fiatal olvasóidban ki is alakulhat a kép, h fúafidesz, tiszta kádár, csak szer helyett ma már azért van féjszbúk, meg twitter.. őszödről milyen analógiáid is voltak? jah, emléxem, sztálinista rendőrterror, márami ugye utána jött. vagy az a parti nagy volt? jahnem, bizti a konrád. mert az esterházy megírta, az biztos. jaja, és emléxem, a kertész fordította németre, h súlya legyen, hamár négyéve nobel. látod, a "te" ízlésed is csak egy hendikepes perspektíva, aszt onnét ez ILYEN. ..mert oké, h neked már csak ilyen analógiásan megy ez, muszáj ráismerni ARRA, és örülni, h rajtakaptad, hiszen az évtizedes történelmi tapasztalatok, ugye, tévedhetetlenek. szerencsére én okosabb vok mint l. nándi, ittésmost: kádárrenceres feltámadás NEM lesz, én tudom, honnanapicsából, de tudom.
dönci5
2013. április 16. 14:04
Háromféle létezik! A harmadik az a hülye fideszes seggnyaló aki ilyen baroságokat mond.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!