Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Sósavat a pofátokba!

2013. március 08. 16:57

Minél több mindent akar szabályozni a jogalkotó a szimpla adásvételi viszonyoktól életmód-vezetésen át a véleménynyilvánítás különböző formáiig, annál nagyobb az esélye annak, hogy egyre többen érzik úgy, hogy puszta létüknél fogva kirekesztődnek a közösségből.

2013. március 08. 16:57
Hont András
Hont András
hvg.hu

„A székházba behatolókat felelősségre lehetne vonni, és igen széles az a paletta, hogy mi alapján, szabálysértési alakzatoktól a garázdaságon át egészen brutális tényállások is szóba jöhetnek, de tippeket adni nem szeretnék. Adott esetben csak az igazságszolgáltatás nagyvonalúságán múlik, hogy minek minősíti a cselekedetüket. Egy képviseleti demokráciában nem szokott a diákcsínyek közé tartozni, ha egy törvényesen működő párt központját megszállják, gondoljunk csak arra, hogy mi lenne fordított esetben: ha Sz. Ferenc készülne áttörni fiatal aktivistákon, hogy bejusson a Milla vagy az LMP főhadiszállására. Azt hiszem, a többség rendőrért kiáltana. Ám a tüntetőket nem följelentés és intézkedés várta, hanem S. Gabriella és K. Máté aprósüteménnyel. (Bár megoszlanak a vélemények, hogy melyik a kellemesebb.) 

Ez sem véletlen. 

Ugyanis az ténykérdés, illetőleg az igazságszolgáltatás döntésének kérdése, hogy mi a jogszerű, az viszont, hogy a jogszerű eljárások kinek az érdekében történnek, az erő vagy közmegegyezés kérdése. Ahogy X. bácsi meg lehet győződve arról, hogy a tiltakozók valamiféle háttérhatalom érdekében teszik, amit tesznek, másoknak is lehet olyan érzésük, hogy a hatalom nem őket szolgálja, nem részesei a szabályok kialakításának, csupán elszenvedői azoknak. Minél több mindent akar szabályozni a jogalkotó a szimpla adásvételi viszonyoktól életmód-vezetésen át a véleménynyilvánítás különböző formáiig, annál nagyobb az esélye annak, hogy egyre többen érzik úgy, hogy puszta létüknél fogva kirekesztődnek a közösségből. 

Az alkotmányozó felelőssége éppen az, hogy minél kevesebben érezhessék úgy, hogy kirekesztődnek az államból, hogy lehetőség szerint mindenki közös kompromisszumként tekintsen az államélet alapját jelentő szabályokra – ellenkező esetben fölbomlik az állam.

Magyarország ezen a lélektani ponton már régen átesett, csak a tehetetlenség, a megszokás, a külső kényszer tartja egyben az állami rendet. Kérdés, meddig. Egy ennyire szétesett országban kétszer is meg kell gondolni, hogy mikor lép föl valaki az állam teljes kényszerítő erejével. Ezért nem reszkírozták meg, hogy rendőrökkel hurcoltassák el a tüntetőket, mert jó páran föltehették volna a kérdést – amelyet föl kell tennünk nekünk is –: ugyan miféle törvényes rend az, amelyik Sz. Ferencet, Sz. Miklós Zsoltot, H. Árpádot, B. András uszító lapját, és leginkább S. Lajost védi azokkal szemben, akik egyelőre még semmi mást nem tettek, mint belenőttel ebbe a rendszerbe?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2013. március 09. 13:01
A HVG nevű szennylapot , a gáz vesse föl amikor a teljes szerkesztőség bent van. :-)
slomovicz
2013. március 09. 12:59
Áhh . Szánalmas a cikk! Ugyanúgy- ahogy az is szánalmas, amint a vörösnáci netkommadó szorgalmasan nyomkodja a pártutasítás szerint, a Lájkot meg dislájkot. Ti Kis buzik. :-) Ne legyen több örömömötök csak ez. :-)
nyugalmazott tanár
2013. március 09. 12:18
A mondandó lényege: "mindenki közös kompromisszumként tekintsen az államélet alapját jelentő szabályokra " ez pedig akkor következik be maradéktalanul, ha a hőzöngő balliberális elit "tekint rá" közös kompromisszumként, a maga szélsőséges, és erősen kirekesztő szempontjai szerint. Ők a mindenki. Éppen ez az, amiből nem szeretnék kérni többet. Elég volt...!
HattoryHanzo
2013. március 09. 11:24
Vicces, amikor a Fidesz alapító Hontot köpködi a söpredék, hogy komcsi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!