Durva biciklisek a járdákon

2013. január 18. 18:19

Most nincs kerékpáros-szezon, de külön figyelmet fordítunk a kerékpárosok járdán való közlekedésére, és tavaly is több közlekedési akciót tartottunk a szabályszegők kiszűrésére. Interjú.

2013. január 18. 18:19
Kovács Károly
Dehir

Hol megengedett a kerékpározás, és hol lehet, kell gyalogosan közlekedni?

A KRESZ 21. paragrafusa szerint a gyalogosnak a járdán kell közlekednie, ahol pedig járda nincs, ott a leállósávon, az útpadkán vagy a kerékpárúton. A gyalogosok közlekedése elsősorban a járdára korlátozódik, ahol – elvileg – biztonságban érezhetik magukat. A feltételes módot itt persze nem véletlenül alkalmaztam. A kerékpárok forgalomban való részvételével a KRESZ 54. paragrafusa foglalkozik, amely többek között meghatározza, hogy kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy – erre utaló jelzés esetében – buszsávon kell közlekedni. Ahol ilyen nincs, ott a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.

Jármű-e a kerékpár?

A kerékpár a KRESZ 1. számú függeléke szerint járműnek minősül, és emiatt azzal az úttesten kell közlekedni. A meghatározás kimondja, hogy a kerékpár olyan, legalább kétkerekű jármű, amit emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti. A KRESZ a kerékpárosok úttesten közlekedésével kapcsolatban kivételt is megfogalmaz az 54. § (2) bekezdésében. Eszerint a lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár-közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol tilos, ott a gyalogosforgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad kerékpározni. Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.

Sokszor arra hivatkoznak a kerékpárosok, hogy azért hajtanak a járdán, mert az úttesten a nagy forgalom miatt balesetveszélyes számukra a közlekedés.

A KRESZ meghatározásai alapján ez nem elfogadható indok, mint ahogy az előbbiekben már kifejtettem.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. február 02. 23:26
Intelligencia kérdése, ki, hogyan kerékpározik, autózik és így tovább......
narmer
2013. január 24. 02:20
Nem tudtok ti semmit arról, hogy a cangások mekkora brigantik a járdán, és milyen pöffeszkedve hajtanak ott teljes szélességében
Fakutya tizedes
2013. január 23. 23:32
Legtöbbször csak kurvaanyáznak és nem hivatkoznak semmire. A járdán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!