Így adósítsd el településedet

2012. december 18. 21:34

Esztergom pedig még visszakaphatja Meggyest – mint a város pénzügyeit kiválóan ismerő csődgondnokot.

2012. december 18. 21:34
Huszka Imre
hvg.hu

A helyi Fidesz »falugyűlést« tartott Kövér és Tiffán Zsolt Baranya megyei közgyűlési elnök részvételével, ahol persze az ügyletes haknitéma, az önkormányzati adósságátvállalás volt terítéken. Már a szervezés metódusa is bekerülhetne a Fidesz-aktivisták felkészítő tananyagába: az önkormányzatnak »baráti találkozót« jelentettek be, hogy megkaphassák a kedvezményes terembérletet, a sajtót »lakossági fórumra« hívták, valójában pedig zártkörű politikai találkozó volt, válogatott közönség előtt. Arra, hogy mindezt miért egy olyan kisvárosban kell megtartani, ahol az egy főre eső adósság mondhatni elenyésző, nagyjából 63 ezer forint (szemben pl. a szintén Baranya megyei Alsómocsolád fejenkénti másfél milliójával), nyilván csak a szervezők tudnának válaszolni, mint ahogy arra is, hogy egy lakossági fórumnak kikiáltott rendezvényen miért nem kívánatos a város polgármesterének részvétele. Már azon az apróságon kívül, hogy Székely Szilárd MSZP-s, és a képbe sem nagyon illik ezzel a rongyos hatvanhárom ruppóval.

Még a végén képes, és felszólal: elmondja, hogy az adósság épp az elmúlt két évben nőtt meg, a Fidesz-kormány által megvont működési támogatások miatt. S, hogy a legkevésbé se hiányérzetünk a fideszes rendezvényszervezők kifinomultságát illetően: dr. Kajdon Bélát, a városka jegyzőjét meghívták ugyan, hogy aztán röviddel a kezdés előtt egy sms-ben (because only Machete don’t text) megkérjék: mégse jöjjön.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next adósság
2012. december 19. 05:55
Huszka gyengén muzsikálsz, Jenő jobb volt. Jobb cím lenne az MSZP, így adósítsd el más országát 21.769 milliárddal. Hümm!
Next adósság
2012. december 19. 05:51
Már két HVG-s hír és semmi diploma lopás, mi a lópikulát csináltok fiugg? Hümm!
Papuska
2012. december 18. 22:58
Ez valami fizetett politikai hirdetés itt, vagy micsoda? Miért nem írják ki legalább miheztartás végett! Végül is kell a bevétel a médiában, az ilyet is közölni kell, de jó pénzt kell érte kérni!
nick89
2012. december 18. 22:14
Eladósítás helyett:adófizetésre kényszeríteni 100.000 illegális kínai bevándorlót, aki máskéntvállalkozik. Meg amelyik valahonnét már papírokkal rendelkezik. Oszt jónapot! Kellene hozzá a NAV, a Bevándorlási Hivatal, az Idegenrendészet, a Rendőrség, néhány politikus és közigazgatási ember. Korrupciótól mentesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!