Az Orbán-panoptikum

2012. november 04. 13:40

A rossz ember rossz, a jó még rosszabb. Akinek a spiccvésőnél komolyabb eszközt a kezébe lehet adni, annak már nem is merünk hátat fordítani.

2012. november 04. 13:40
Huszka Imre
HVG

„Lázár? Kósa? Egykor komolyan vehetőnek számító politikusokról próbálunk beszélni, nem kerengő dervisekről, kivéve a szigorúan példának megidézett Deutsch Tamást. Pokorni Zoltánról még sokan hihették-hihetik, hogy őriz valamit régi énjéből és tartásából, hogy az ő kivonulása e mai kocsmából még talán leírható egy Victor Hugo-regényből átemelt fogalmakkal. Azért jegyezzük meg, hogy ő is járt már a zanócban, s ettől hajlamosak vagyunk eltekinteni, mert most épp a saját céllövöldéjében ott van neki Hoffmann Rózsa, akivel kedvünkre szórakozik néha. A »lex turul« néven hírhedtté vált törvényre gondolunk, a hosszú évekig tartó harcra az engedély nélkül a XII. kerületben felállított turulszobor érdekében, mely 2010-ben zárult azzal, hogy Pokorni javaslatára, kizárólag a saját pitiáner igazáért kivették a főváros kezéből a köztéri szoborengedélyezés jogát, és átadták a kerületeknek. Egy biztos: 2002-ben az alig-vesztes Fidesz népszerű elnöke volt, akit sokan Orbán lehetséges alternatívájaként emlegettek, és akiről a legrosszabb pillanatban derült ki édesapja ügynökmúltja, amely miatt le is mondott.


Egyszóval, nem könnyű. A rossz ember rossz, a jó még rosszabb. Akinek a spiccvésőnél komolyabb eszközt a kezébe lehet adni, annak már nem is merünk hátat fordítani. Legyen a gerincetörött, megalázott, megzsarolt, megfélemlített, netán a bosszúszomjas? Vagy az, akivel a legalja képviselői indítványokat is be lehet adatni, és aki szerint a »miniszterelnök úr nagyon sáááármos, és még zseeeniális is…« Vagy azt, aki a baráti ügyészségtől megtámogatva ezerből egyetlen büntetőügyet sem tudott produkálni? Jesszus. Tehát Orbánnak a maga gondolkodási horizontján belül nagyon is igaza van: egy elnöki rendszerben felülről, »játszva emelne, s mosolyogva verne le« embereket, indoklás nélkül, közvetlen megválasztatása elefántcsonttornyából, s nem kéne tartania azoktól, akikre rá is lehet valamit bízni.

Egyetlen válasza van a körülötte zajló sokszínűségre: még több hatalmat.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya tizedes
2012. november 04. 21:06
Annyira kibaszott gáz, hova süllyedt a házvége. Ennyit a világ egyetlen hadvezéréről, még Napoleonyról se óbégattak, amennyit ezek Zorbánoznak. Tiszta cselédtempó.
BőröndÖdön
2012. november 04. 20:57
Elég szomorú,hogy egy állam-maffia országban élünk,egyszemélyes diktatúra.A komcsik kutyafaszák voltak a mai állampárthoz képest.
ROHADÉK HVG
2012. november 04. 19:59
Winnetou, a te röfögésed nem látható, már eleve a hülyék közé tesznek :-))) Dögöljön meg minden ballibsi troll kommentelő lehetőleg máma még.
tamas222
2012. november 04. 19:17
Még valami ezt a kurva rablóvezért ÉN juttattam be anno a parlamentbe,de nem azért amit a kicsaládjáért ,meg a Közgépért,és hasonló szarokért azóta tett. És nem dojcstomikért,és nemeztmodtaNavracsicsúr az irodámban stílusu seggfejekért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!