Értelmetlenül nem kell Critical Mass

„Mikor döbbentetek rá, hogy nem akartok többet Critical Masst szervezni?

S: Évek óta gondolkoztunk már rajta.

K: Az évek alatt megváltozott a helyzet. Az első CM-ek után megtöbbszöröződött a biciklisek száma Budapesten. Semmi mástól nem növekedett a számuk, csak a felvonulás miatt. Nagyjából az volt a helyzet, hogy az új biciklisek közül kilenc jött a Critical Mass miatt, egy pedig valamilyen más okból. Most ez már fordítva van. A 2012-ben biciklire ülő emberek 90 százaléka nem a felvonulás miatt ül biciklire.

Meg az is elgondolkoztatott, hogy minden ilyen felvonulás egy ürügy is a bicikli elutasítására.  Meggyőzöl egy embert, de kettőben megerősíted a gátként magasodó sztereotípiákat. Hallottál már az ördögbotos bringásokról?

S: Így már felmerült, hogy ebben a helyzetben nem feleslegesen pakolunk-e bele egy csomó energiát olyan dologba, aminél már sokkal hasznosabb is létezik.

K: Az hagyján, hogy a mi energiáinkat esetleg nem a legjobban használjuk fel, de még beszélünk 300 rendezőről meg 150 segítőről. Aztán a hirdetések, a cikkek, az újságírók munkája. Lehet, hogy érdemes lenne más bringás témákról írni a lapokban is, mint a CM-ről. De ez azért már pár éve így volt. Idén viszont sokkal több volt a problémánk.

Kerestünk valamilyen jelmondatot a felvonulásnak, ilyen mindig van, de hiába gondolkozott rajta harminc ember egész nyáron, nem jutott eszünkbe semmi jó. Közben pedig megtudtam, hogy a Kerékpárosklubban milyen körülmények közt dolgoznak az emberek. Teljesen átlagos civil sztorit láttam. Klasszul gazdálkodnak, de az EU-s pénzek késése miatt csúszik a fizujuk, pályázati kényszerben vannak, hogy működhessenek, miközben a leghasznosabb civil munkára alig marad energia. Egy biciklisáv kiharcolására nincs pályázat. Ezt megírtam a CM Vének tanácsának (A szervezők levelezőlistája. A szerk.) és végül arra jutottunk, végül is a felvonulásunk célja, hogy a kerékpározás szakmai szervezetét felkaroljuk.

S: Ezt el is fogadtuk, legyen ez az üzenet, hogy irányítsuk a kerékpáros mozgalom tömegbázisának figyelmét a Kerékpárosklubra. Csengessék be a tagdíjat, és tegyék lehetővé a szakmai munkát.

K: De aztán belegondoltam, hogy hogyan fogjuk ezt az üzenetet eladni a tömegnek? Vonulunk, ahogy eddig, és közben belecsempésszük, hogy mit várunk tőlük. A végén bemondom a hangosbeszélőbe, hogy lépjetek be a Kerékpárosklubba? Ezzel megvezetem őket, hiszen ez a sok ember nem azért jött oda, hogy a Kerékpárosklub problémáival foglalkozzon. Ha bemész a boltba, nem vagy mérges, ha mosóport akarnak eladni neked, de ha másért jöttél, akkor joggal akadsz ki.

Rájöttünk, hogy sokkal jobb, ha nincs CM. Ezzel a lépéssel tudjuk felhívni a figyelmet a problémára. (...)

A Critical Mass szinte Budapest része lett. Ha ti nem akarjátok csinálni, akkor miért nem adjátok át másnak?

S: Nem az a lényeg, hogy mi nem akarunk szervezni, hanem hogy ne legyen CM értelmetlenül. Minden egyes sikeres mozzanata a felvonulásnak veri bele a szegeket a Kerékpárosklub koporsójába. Van egy szakmai szervezet, ahol a fővárossal együtt dolgoznak, ők csinálnak terveket, ők vannak a háttérben, kilincselnek, mindezt pénz nélkül, úgy, hogy senki nem ismeri őket. Akiket ismernek, az a Sinya meg a Kükü.

K: Konkrét példát mondok. A Kiskörút felújítása úgy kezdődött, hogy mi vetettük fel az ottani bicikliút témáját. A klub elkezdte a szakmai munkát, a főváros ötször kidobta őket, de ők ötször visszamásztak. A BKV-t győzködték, a kerületekhez jártak. Hat év munkája után elkészült a sáv, kijön a sajtó, és mit látnak? Kükü és Sinya taps közepette átadja az utat. Velük volt persze László János, a Kerékpárosklub vezetője, de ennyi. Az emberek pedig azt gondolják, hogy a CM intéz el dolgokat. Minek akkor belépni a Kerékpárosklubba?

S: Ez a mi hibánk. Olyan portfoliót csináltunk magunkról, ami nem teljesen igaz. Más érdemeit is mi kaszáltuk le. Ha tovább csináljuk így a CM-et, akkor tovább rontunk a klub helyzetén. És tudod mit mondok: az, hogy most nincs Critical Mass, az az idei Critical Mass. Ez is egy civil demonstráció. (...)

Milyen érzéssel tekintetek vissza erre a nyolc évnyi munkára? Végül is ennyi munkával egy csomó pénzt is kereshettetek volna.

K: Dolgozni csak fizetségért érdemes. A fizetség lehet pénzt, de siker is. Egy civil jó esetben fizetségét abban méri, hogy milyen eredménye van a munkájának. Szerencsések vagyunk, hogy minden nap az utcán láthatjuk az eredményt. Minden civil erről álmodik.

S: Mi vagyunk a nonprofit szféra Simicskái.

K: Néha belekönnyezek egy piros lámpánál, hogy látom, gyűlnek a bringások, és mikor zöld lesz, akkor egy kis tömeg indul el. Olyan helyen, ahol 95-ben még egyedül álltam futárként. Ez a látvány a fizetség.”