Az Ormánságban a legfőbb attrakció a csend és a nyugalom

2012. augusztus 24. 13:09

Olyan ökoszisztémát, biodinamikus gazdálkodást lehet itt megvalósítani, mely páratlan lesz Európában.

2012. augusztus 24. 13:09
Tiffán Zsolt
Borászportál

„Első nyilatkozatában azt a célt fogalmazta meg, hogy az itt élő emberek érezzék magukat jobban, mint korábban, és legyenek boldogabbak. Optimista, nagy szavak, ám alig fél év után bombaként robbant a hír, hogy 25 milliárd forintot kapott a legelmaradottabb térség. A negatív fogalommá vált Ormánságot Ön »divatba szeretné hozni«.

Amikor 2010-ben képviselő lettem, szinte elsőként említettem az Ormánságot. Rajongok ezért a vidékért, ismerem a gondjait. Biztatást kaptam a miniszterelnök úrtól, reméltem, találok kivezető utat ebből a mély kátyúból. Hamarosan elém került az évek óta porosodó Ős-Dráva program, amely 2007-ben készült el hosszas munka után, de aztán az előző kormányzat egyáltalán nem foglalkozott vele. Az akkori program íróit megkeresve, velük felélesztve korábbi elképzeléseiket ismét megmutattam a miniszterelnök úrnak, aki ráérzett az abban rejlő lehetőségekre, és támogatott bennünket.

Kétéves egyeztetések, minisztériumi kilincselések, megfeszített munka következett, ráhangoltuk az ormánsági embereket, becsempésztük a közbeszédbe is a programot. Így elértük, hogy tavaly januárban már kiemelt téma volt az Új Széchenyi Tervben, és a közelmúltban 25 milliárd forintot ítélt oda a kormány terveink megvalósításhoz.

Az Ős-Dráva program kerek egész. Mindenre gondoltak itt - munkahelyteremtésre, képzésre, pályázatírásra, ökoturizmusra, állattartásra, termékfeldolgozásra?

Tervezéskor az egészet egyben, összefüggéseiben kell látnunk, majd az érintett emberekkel együtt meghatározni a kis lépéseket. A program négy pilléren áll. A folyamszabályozások miatt megváltozott a Dráva szerepe: mélyült 8 métert, így szabályosan kifolyt a víz az Ormánságból, amely valamikor lápos, kanyargós, füzes mellékágakkal rendelkező terület volt, ahol a belvizeket el tudták vezetni, úgyhogy intenzív gazdálkodást folytattak, amely azonban megszűnt. Hogy ismét elkezdődhessen a mezőgazdasági termelés, 90 kilométernyi csatornarendszert alakítunk ki a Dráva vizét is felhasználva.

Füzesek betelepítésével a vidéki magyar romantikát is megjelenítjük, a levegőnek is íze lesz. Öntözéssel, belvízelvezetéssel megoldható a helyi mezőgazdaság. Az erdős, legelőkkel övezett vidéket korábban felváltotta a szántóföld, most ezek helyett szeretnénk erdőket telepíteni, füves, természetes legelőket kialakítani, ahol az extenzív állattartást hozhatjuk vissza őshonos állatokkal. Feldolgozó- és csomagolóipart is rendelünk hozzá, a szakképzett munkaerő megvan a környező városokban. Így értékesíthetik majd a megtermelt árut az ormánsági emberek, akik érezhetik, hogy érdemes dolgozniuk. Holland újságírókkal jártuk a vidéket legutóbb, és ők azt mondták, hogy olyan ökoszisztémát, biodinamikus gazdálkodást lehet itt megvalósítani, mely páratlan lesz Európában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!