A Pride-on tényleg megjelent az abnormális kisebbség

2012. július 09. 11:57

Ők még negyven fokban is azt tartják az elképzelhető leghasznosabb programnak, hogy talpig feketében, izzadtan mocskosbuzizzanak.

2012. július 09. 11:57
Sabater
hvg.hu

„Van egy deviáns kisebbség ebben az országban, amelyik megpróbálja másokra kényszeríteni saját frusztrációból táplálkozó, perverz ízlését. Ők még negyven fokban is azt tartják az elképzelhető leghasznosabb programnak, hogy talpig feketében, izzadtan mocskosbuzizzanak. Az eddig megszokott rigmusra kiabálás mellett idén új sportot vezettek be a Pride ellen tüntetők, a kutyarugdosást, amihez ezúton is gratulálunk.

Tanulságos felvételek készültek a budapesti meleg méltóság menetéről, azaz a Pride-ról, a demonstráción résztvevőkről és az ellentüntetőkről. Míg előbbiekről összesen annyit lehet elmondani, hogy néhányan az átlagosnak színesebben öltöztek – ami így volt eddig is, ráadásul egy átlagos diszkóban ennél sokkal feltűnőbb kreatúrákat láthat, akit odavet az ízlése –, utóbbiak botrányos viselkedésükkel provokálták a jogaikat gyakorló magyar embereket. Közízlést sértő szavakat kiabáltak ritmusra, összecsaptak a rendőrökkel, sőt, egy sültparaszt odáig vetemedett, hogy teljes erőből fejbe rúgott egy kutyát, nyilván ő tehet buzikról, kormányról, meg arról is, hogy ennek a szerencsétlennek nincsen igazán értékelhető élete, máskülönben lenne jobb programja júliusban a szabad téri gyűlölködésnél.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
WASP Terra-advisor
2012. július 10. 20:12
BOLSI ORSI : IMÁDNIVALÓ VAGY ! ÉN IMÁDLAK IS ! PUSZIK NEKED !
picur3ka
2012. július 09. 22:34
Kedves, demokrata, tolerans, nem rasszista haladok es liberalisok! Van olyan, hogy 'abnormalis, devians kisebbseg'? Csak nem? Hogy van ez, elftarsak? Koltoi. Tudom a valaszt. Kulak torveny: Az a kisebbseg, amely a tobbseg artalmara van... Nem a Jobbik az, bocs, haver.
Öreg
2012. július 09. 21:02
Mindkét oldalon abnormális kisebbség volt, hogy melyik az undorítóbb, mindenki eldöntheti. Nekem speciel az egyik oldal velejéig romlott, a másik oldalnak nem a fekete ruha a baja.
korona
2012. július 09. 20:25
Akár hogy is magyarázzák a szabadelvűek, a homoszexualitás NEM NORMÁLIS, DEVIÁNS állapot, jelenség. Bármivel igazolják, hogy mert az állatvilágban is meg mittudoménmivelnem próbálják ezt a FERDÜLÉST temészetessé kalapálni, a homoszexualitás NEM TERMÉSZETES, hanem annál inkább teljesen ellene megy a természetességnek. Aki olyan szerencsétlen, hogy az, jobban teszi, hogy titkolja inkább, mint hogy hivalkodjon ezzel a BAJÁVAL!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!