Kerékpárra felelősségbiztosítás?

2012. április 19. 13:40

Nem mindegy, hogy egy évre kifizetünk néhány ezer forintot, vagy kár bekövetkezése esetén a kár mértékétől függően akár több százezer, vagy akár milliós összeget.

2012. április 19. 13:40
Keserű Imre
JogIQ

A kerékpárosok zöme egyébként úgy kerekezik, hogy nem is tud arról, hogy valójában ha közlekedési balesetet és kárt okoz valakinek, akkor bizony rendelkezik felelősségbiztosítással is. Utóbbi mondatom teljesen ellentétes a korábbi gondolattal, azonban mindkettőben van némi igazság. Az teljesen igaz, hogy kerékpárra nem lehet felelősségbiztosítást kötni a hatályos jogszabályok szerint, azonban ha valaki rendelkezik lakásbiztosítással, akkor a kerékpározással okozott károkat a lakásbiztosítás fedezi, vagyis a lakásbiztosítónk téríti meg a károsultnak az igazolt kárát. Azt hozzá kell tenni, hogy nem minden lakásbiztosítás tartalmaz ilyen opciót, de a legtöbb igen. Így akinek van lakásbiztosítása, és kerékpározik, annak érdemes utánajárnia a biztosítójánál, hogy rendelkezik-e a biztosítás ilyen lehetősséggel, s ha igen, akkor baleset (kár) esetén milyen kötelezettségünk van.

Ha valakinek nincs lakásbiztosítása, annak sem kell csüggednie, nem  kell mélyen a zsebbe nyúlni, hogy az általuk okozott kárt megtérítsék a károsultnak. A Magyar Kerékpárosklub éves tagsági díja tartalmaz egy felelősségbiztosítást, valamint baleset biztosítást is. (...) Érdemes azon elgondolkozni, és mérlegelni, hogy megéri-e biztosítás nélkül kerékpározni, mert nem mindegy, hogy egy évre kifizetünk néhány ezer forintot, vagy kár bekövetkezése esetén a kár mértékétől függően akár több százezer, vagy akár milliós összeget fizetünk meg. Nem mindegy. Tehát aki rendszeresen kerékpározik, az vagy kössön egy lakásbiztosítást, vagy lépjen be a kerékpárosklubba.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
torzsmokus
2012. május 08. 14:33
csak a járdán közlekedőkre tegyenek rendszámot :P
DrMorcz
2012. május 05. 10:58
Anélkül, hogy bántani akarnám az összes kerékpárost, a járdán szerzett tapasztalataim szerint egy részükből hiányzik a felelősségérzet, pedig erre minden közlekedőnek szüksége van. Addig, amíg ki nem alakul, szerintem is rendszám kéne a bringákra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!