Tata és Tatabánya között is lesz kerékpárút

2013. március 05. 13:02

Megkezdődik a Tata és Tatabánya közötti kerékpárút építése, miután Tatán a beruházást lebonyolító önkormányzat kedden aláírta a kivitelezői szerződést az FTK-Vértes-út-Geotech konzorcium képviselőivel.

2013. március 05. 13:02

Horváthy Lóránt alpolgármester (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, az útvonal az Által-ér völgyében, nemzetközi madárvédelmi területen áthaladva, Vértesszőlős érintésével köti össze a két települést. A beruházásra 440 millió forintos támogatást nyert el az önkormányzat, azonban a kivitelezők 327 millió forintért vállalták el a munkát. Az önkormányzat további 35 millió forintot fordít a kerékpárútra, mert a nyomvonal belterületi részeire nem lehetett pályázni.

A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége kerékjegyek kibocsátásával egymillió forintot meghaladó összeget gyűjtött össze Tata, Tatabánya és Vértesszőlős lakosaitól. Az összegből olyan információs táblák kerülnek a kerékpárútra, amelyek a természeti értékekre hívják fel a figyelmet. A szövetség útjelzőket is állítana, amelyek az új nyomvonalra irányítanak.

A május végére elkészülő út része lesz az EuroVelo 6-os számú útvonalnak, illetve kapcsolódik a Tatabánya és Vértesszőlős között már meglévő, az 1-es út mentén haladó kerékpárúthoz. A közelmúltban Tatabányán is megkezdték a már megépített kerékpárutak összekötését, az összesen 164 millió forintos beruházás három útszakasz megépítését teszi lehetővé, ezek hosszúsága összesen 2130 méter.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!