Megduplázódik Debrecen bicikliút-hálózatának hossza

2013. január 11. 15:10

A hajdú-bihari megyeszékhely csaknem félmilliárd forintos uniós támogatást nyert kerékpárútjainak fejlesztésére. A már meglévő szakaszokat összekötik, a turisztikailag kiemelt övezetek irányába pedig újakat építenek. A fejlesztéssel párhuzamosan kerékpárkölcsönzést biztosít majd az önkormányzat, és szervizhálózatot is kialakítanak.

2013. január 11. 15:10

Egy év alatt megduplázódik Debrecen kerékpárút-hálózatának hossza, a fejlesztésre csaknem félmilliárd forint uniós támogatást nyert el a város – közölte város polgármesteri hivatala. A 498,67 millió forint uniós támogatással megvalósuló fejlesztéssel a kerékpárutak hossza eléri majd a 80 kilométert. A már meglévő szakaszokat összekötik egymással, valamint a turisztikailag kiemelt övezetek irányába építenek új utakat.

A beruházás keretében a Füredi úti kerékpárutat továbbvezetik a Bem tér és onnan a Nagyerdő felé, a Zákány utcai sportuszodát összekötik a Hajdúsámsonig vezető kerékpárúttal, a 48-as főút menti kerékpárutat bekötik a belvárosba, a Debrecen közeli Erdőspusztán át vezető Panoráma út pedig teljes hosszában kerékpárforgalmi kijelölést kap. Ezen kívül kerékpárutak kötik majd össze a Debreceni Egyetem kampuszait, és kerékpárforgalmi övezetté jelölnek ki több lakótelepet, az egyetem környékét, illetve a Nagyerdő számos övezetét.

A fejlesztéssel párhuzamosan kerékpárkölcsönzést biztosít majd az önkormányzat, és szervizhálózatot is kialakítanak.

 

Fotó: HajduPress

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!