Közel 12 kilométeres kerékpárút épül a Tisza védőtöltésén

2012. december 13. 09:59

A Kőtelket Tiszasüllyel összekötő – turisztikai célú – kerékpárút mentén a tervek szerint pihenőket, biciklitárolókat alakítanak ki, illetve turisztikai információs táblarendszert szerelnek fel a kerékpárosok tájékoztatására.

2012. december 13. 09:59

Kerékpárutat épít ki Kőtelek és Tiszasüly között a Tisza árvízvédelmi töltésén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), amely 600 millió forintot nyert el az Európai Uniótól 100 százalékos támogatottságot élvező projektjéhez. A munka a jövő év tavaszán kezdődik meg, az út a 2014-es turistaszezonra készül el – közölte a szervezet vízügyi igazgatója. Lovas Attila hozzátette: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kerékpárutak hosszát gyarapító beruházás azon projektjeik közé tartozik, amelyek nem elsősorban a vízgazdálkodás, az ár- és belvízvédelem modernizációja jegyében születtek, hanem a tágabb térség turisztikai fejlesztését szolgálják.   

Egy hasonló fejlesztés a Kötivizig égisze alatt két évvel ezelőtt már megvalósult, akkor a Körös-gáton épült kerékpárút, Kunszentmárton és Szelevény között. 

A Kőtelket Tiszasüllyel összekötő, zúzottkőalapra terített aszfaltcsík 11,8 kilométer hosszú, 3 méter széles lesz, elkészülte után az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat 11. számú útvonalához tartozik. A tervek szerint a kerékpárút mentén pihenőket, biciklitárolókat alakítanak ki, illetve turisztikai információs táblarendszert szerelnek fel a kerékpárosok tájékoztatására.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!