Debrecenben tüntet anyák napján Magyar Péter – övcsatos plakátokkal várták a helyiek
Kósa Lajos szerint erre a napra tüntetést szervezni „a normális gondolkodás teljes hiányát” jelzi.
Még az idén megújul és új szakaszokkal ki is egészül két kerékpárút Szentesen.
Uniós forrásokból valósul meg egy komplex program az Ipartelepi út–Attila út és a Vásárhelyi út közötti szakaszon. A projekt keretében a már meglévő kerékpárutat 570 méter hosszan felújítják, és megépítik a 2,24 kilométer hosszú folytatását egészen a Vásárhelyi útig. A horgásztó mellett, a kerékpárút mentén egy kerékpáros parkolót is kialakítanak.
Kerékpárutat építenek a 45-ös számú főút Szentes–Kunszentmárton közötti szakaszán is a Szent László részig, valamint részben felújítják az eddigi „nagyhegyi” kerékpárutat is – írja a Délmagyar.