Kerékpártárolókat adtak át a gödöllői vasútállomáson

2012. június 26. 14:59

124 gépkocsi és 105 kerékpár tárolására akalmas P+R, illetve B+R parkolót alakítottak ki a gödöllői vasútállomás mellett.

2012. június 26. 14:59

Az elővárosi közlekedés fejlesztését, a vonaton történő utazás megkedveltetését és a gödöllői parkolási gondok enyhítését is célozza a MÁV Zrt. és Gödöllő városának közös beruházása, a 124 gépkocsi és 105 kerékpár tárolására alkalmas P+R, illetve B+R parkoló – hangsúlyozta a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese és a város polgármestere a keddi ünnepélyes átadáson.

Pál László vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a MÁV szándékai szerint a hazai vasútállomások melletti hatalmas kihasználatlan területeken minél nagyobb számban alakítanának ki a gödöllőihez hasonló autó- és kerékpártárolókat, hogy aki akar és teheti, a versenyképesebb közösségi közlekedésre „váltson”. Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) polgármester kiemelte: a város vezetése igyekszik minél jobban megszerettetni a kerékpáros közlekedést a helyiek körében, ennek érdekében tervbe vették a Valkó felőli, a forgalmat jelentősen „megakasztó” vasúti átjáró felüljáróval történő kiváltását is.

A parkoló egy eddig kihasználatlan, 3770 négyzetméteres területen jött létre. Azon belül akadálymentesített, illetve speciális igények kielégítésére (például tandemkerékpár elhelyezésére) alkalmas beállókat is kialakítottak. Ez utóbbi férőhelyek a régi raktárépület átépítésével létrejött, fedett B+R parkolóban találhatók. A 90 százalékban uniós forrásból finanszírozott beruházás 130 millióba került. A P+R parkoló kivitelezője a Magyar Aszfalt Kft., a kerékpártárolóé az AKL Mérnökiroda Kft.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!