Nyulak helyett kerékpárokat hajtottak – lebuktak

2012. február 02. 02:05

14 és 15 éves kerékpártolvajokat fogtak el a Makói Rendőrkapitányság munkatársai, akik tucatnyi biciklit loptak el Földeákról és a környező településekről.

2012. február 02. 02:05

A fiatalok már Földeákra is lopott kerékpárral érkeztek 2012. január 17-én. Először nyulat akartak hajtani, de az életkoruk miatt nem engedték nekik, ezért úgy döntöttek, hogy megnézik egyikőjük korábbi faluját – a nézelődésből bűncselekmény-sorozat lett. Kezdetben meglovasítottak két kerékpárt, majd egy bicikli csomagtartóján hagyott teli ételhordókat is elloptak, egy kosárból pedig egy üveg kólát emeltek el és ittak meg. A nap zárásaként több bicikli kerekét kiszúrták, vagy leengedték.

A közelmúltban Földeákon kiépítették a térfigyelő rendszert, a körzeti megbízott ezek felvételeit vitte körbe a faluban, amelyekről a helyiek felismerték az elkövetőket. Előállításuk után részletes beismerő vallomást tettek, sőt azt is elmondták, hogy az elmúlt egy évben a környező településekről is tucatnyi drótszamarat loptak el. A kerékpárok mellett lépcsőházakból cipőket is vittek dl, az egyik boltból pedig legalább 50 tábla csokoládét. Üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt indult ellenük büntetőeljárás a Makói Rendőrkapitányságon.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!