Másfél órát egyeztettünk Tarlós Istvánnal

2016. április 20. 17:21

Sok témáról beszéltünk, voltak közös pontok, de olyanok is, amikben nem tudtuk meggyőzni egymást.

2016. április 20. 17:21
Magyar Kerékpárosklub
Facebook

Másfél órát egyeztettünk Tarlós Istvánnal az elmúlt hetekben éles szóváltásokba forduló kerékpározást érintő kérdésekről. Sok témáról beszéltünk, voltak közös pontok, de olyanok is, amikben nem tudtuk meggyőzni egymást.

Megállapodtunk, hogy az eddig a Kerékpárosklub nélkül kerékpározással foglalkozó munkacsoportban a következő ülésen már részt veszünk. Itt részletesen fogunk érvelni a kerékpározás fejlesztése mellett, illetve kiemeljük az eddigi eredmények pozitív hatásait is.

Átbeszéltük a buszsávok használatát is, de ebben nem jutottunk közös nevezőre, az oktatás szükségességével kapcsolatban viszont közeledtek az álláspontok.

Tarlós István egyébként egy szűk területen elképzelhetőnek tartja a belváros autómentesítését, és az egyirányú utcákról is elmondta, hogy bár van, ahol elvennének, de máshol lehet, hogy éppen adnának. Az utcákat közösen nézzük át.

A Kerékpárosklub továbbra is szakmai partnerségre törekszik, és képviseljük az egyre több kerékpárral közlekedőt, illetve azokat, akik nyitottak, de még nem ültek biciklire. Tárgyalásainknál nagy erőt ad, hogy tömegesen, megkerülhetetlenül, de konstruktívan tudunk kiállni az ügyért. 

Ezért várunk mindenkit a szombati I Bike Budapest 2016 - bringás felvonulásra, ami azoknak is megmutatja egy élhetőbb város lehetőségét, akik hétköznap még nem bicikliznek. Minden tárgyalóasztalnál ott vagytok velünk!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. október 18. 07:41
Helyes! Tarlós megfogadja az okos szót, de például a buszsáv használata marhaság. A tömegközlekedést nem lehet taccsra tenni ilyesmivel, ha a polgármester ebbe belemegy rosszul végzi a dolgát.
atila68
2016. október 03. 20:25
Az a baj ezzel a bringás felvonulással, hogy kurva unalmas.
TAVIROZSA
2016. július 14. 20:08
Szegény Tarlós úr ! Sajnálom az összes "nem létezik mindenki által elfogadható döntés " ügy megtalálta ! Demszky 20 éve alatt hányszor tárgyalt velük, ügyesen megúszta mint a hal !? Amúgy mikor is jött divatba a festék csík felfestéses megoldás ?
emhem
2016. július 14. 16:04
legyen kötelező kreszoktatás minden állampolgár részére. ez a kerékpárosklub álláspontja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!