Háborús játékok: így jutnak Kínából Oroszországba a fronton használható felszerelések

2023. július 25. 08:54

Míg Kína elhatárolódik a fegyverszállítástól, a kettős felhasználású termékeket százezrével exportálja polgári célokból Oroszországba, ahol a jelek szerint már hadifelszerelésként használják azokat.

2023. július 25. 08:54
HSZI Csin-ping; PUTYIN, Vlagyimir
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

A Makronóm Intézet elemzőjének írása. 

Kína titokban, az árnyékkereskedelmet és a kettős felhasználású termékek exportját kihasználva küld hadifelszerelést Oroszországnak – írja a Politico. A lap birtokába jutott információk és vámnyilvántartások szerint kínai cégek tucatjai foglalkoznak azzal, hogy golyóálló mellényekkel, sisakokkal és kereskedelmi drónokkal lássák el Moszkvát, mégpedig több százezres tételben. 

A lap szerint Kína eddig betartotta ígéretét, amelyet a közelmúltban Antony Blinken amerikai külügyminiszternek is megerősített: nem küld halálos felszerelést Moszkvának, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a kettős felhasználású termékek esetében egyáltalán nem zárja magára az ajtót. 

A probléma régóta szálka az USA és Brüsszel szemében, hiszen ez az egyik módja, hogy Oroszország úgy jusson katonai eszközökben alkalmazható alkatrészekhez, hogy közben kikerüli az azokra alkalmazott szankciókat. 

A sisakok így a vámnyilatkozatokban paintball kellékként, a drónok pedig többnyire hobbieszközként szerepelnek, miközben – írja a brüsszeli lap – mindenki számára nyilvánvaló, hogy a harctéren használják azokat, hasonlóan az ipari mennyiségben rendelt kerámialemezekhez, amelyek a golyóálló mellények tartozékaivá válnak.

Ezt is ajánljuk a témában

Vörös vonal

A Kína és Oroszország között tavaly, a háború kitörése előtt megerősített korlátlan partnerség az ilyen jellegű termékek kereskedelmi területén egyértelműen Moszkva malmára hajtja a vizet. 

Politico igen részletes példákkal is szolgál azokról a kínai és orosz cégekről, amelyek részt vesznek a kettős felhasználású termékek kereskedelmében. Nagyobb vesztenivalója az esetleges szankciók miatt nyilván a kínaiaknak van, így azok egyöntetűen cáfolják, hogy hadi célokra alkalmas eszközöket exportálnának Oroszországba. Többen közülük az árnyékkereskedelemre hivatkoznak, mondván: arról nem tehetnek, hogy harmadik országok által vásárolt termékeik végül Moszkvában kötnek ki, a továbbított exportba ugyanis már nincs lehetősége a gyártóknak beleszólni. 

Ami az orosz cégeket illeti, feltűnően sok közöttük a „gyufaláng vállalat”, amelyeket a közelmúltban alapítottak, hogy aztán néhány hónapnyi importtevékenység után eltűnjenek a homályban. Az üzlet azonban virágzik, a kettős felhasználású termékek több száz millió dollár értékben érkeznek Oroszországba, polgári felhasználás megjelöléssel, de katonai céllal. Az egyik  orosz importőr, a 2021 márciusában alapított Pozitron például a kezdeti 400 ezer dolláros bevételéből tavaly már 300 millióst csinált az árnyék- és kettős kereskedelemnek köszönhetően. A cég egyébként tagadja, hogy „drónokat vagy hasonló termékeket” vásárolt volna Kínából, a különböző vám- és kereskedelmi nyilatkozatok azonban nyomon követhetővé teszik az áruk útvonalát, így el lehet jutni az érintett vállalatokhoz.

Mit érdemel az a bűnös?

A kettős felhasználású termékek kereskedelme jól megvilágította Brüsszel szankciós politikájának egyik legsebezhetőbb pontját. A tizenegyedik szankciós csomag tulajdonképpen már nem is Moszkva, hanem azon harmadik országok ellen irányult, amelyek az árnyékkereskedelem vagy a kettős felhasználású termékek esetében játsszák ki a szankciókat. 

Ezt is ajánljuk a témában

Készül az új brüsszeli szankciós csomag

A héten kezdődik a tizenegyedik szankciós csomag vitája Brüsszelben. Miután az EU immár harmadik országokat akar megfenyegetni, ez lesz az egyik legbonyolultabb folyamat a háború kitörése óta.

A csomag a legszigorúbb büntetés lehetőségét lebegteti meg a próbálkozó országok előtt, ám azt már elfogadásának pillanatában mindenki tudta, hogy a jelentéktelenebb országokkal szemben Kínát senki nem fogja komolyan megszorongatni szankciós fenyegetésekkel. Peking elég világos figyelmeztetést küldött már a tiltópakk megvitatása során is: ha az EU vagy bármely tagállama szankciókkal merészeli sújtani Kínát, Peking gazdasági válaszlépései gyorsak és mélyrehatóak lesznek, a kereskedelmi kapcsolatok ilyen mértékű romlása pedig lehet, hogy problémát okoz majd Kínának, de sokkal jobban fog fájni a szankciókat szorgalmazó Európai Uniónak. Brüsszel komolyan vette a figyelmeztetést, és a szankciós vállalati listán szereplő hét kínai vállalatból gyorsan törölt is négyet. 

Ezt is ajánljuk a témában

Az Európai Bizottság egyelőre nem reagált a Politico kérdéseire, több megszólaltatott elemző azonban úgy nyilatkozott: Brüsszelben még a politikai akarat sincs meg ahhoz, hogy Pekinget bármilyen formában büntetőlistára tegyék, Kína pedig tökéletesen tisztában van ezzel. Így aztán folyamatosan ott táncol a vörös vonal előtt, egészen addig, ameddig érdekei úgy kívánják, hogy ellássa Oroszországot a szükséges exportmennyiséggel.

Révész Béla Ákos, a Makronóm Intézet elemzőjének írása.   


 

Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Vlagyimir Asztapkovics


 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luxusbatar
2023. július 26. 06:49
Jesszus! Nézzünk már rá a térképre. Elég méretes százalákát Oroszország foglalja el. Hogy gondolják, hogy egy ekkora országot (gazdaságilag) el lehet szigetelni? Persze hogy üzletel, aki tud. Ezt teszik a szankciózásban élenjáró országok is. Ha nem is a kormányaik, de a gazdasági szereplői biztosan.
snfbvksan
2023. július 25. 11:06
A Szankció Államok és csicskái nyíltan szállítanak halálos fegyvereket Ukrajnának. Akkor miért lenne bármi probléma ugyanazzal, ha Kína Oroszországnak szállítana? Csak a szokásos nyugati felsőbbrendűségi képzet: Ők megtehetik, másoktól ugyanaz bűn.
Galsó Atya
2023. július 25. 09:22
Jujj de csúnya dolog már ez! Ejnye! Ezt nem szabad csinálni! ............................................................................. Kazettás bombát viszont szabad küldeni ukrajnába, az nem csúnya dolog.
fenris
2023. július 25. 09:19
ha meg ez is ellehetetlenülne, jön a csempészetnek álcázott kereskedelem.... olyan nincs, hogy a pénz és az áru ne cseréljen gazdát, "a virágnak megtiltani nem lehet", max eltaposni, de az meg világégés, nem éri meg az amcsiknak se
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!