Kezd nagyon kínossá válni Elon Musk Twitter-terve

2022. június 02. 12:42

Most éppen a Twitter befektetői indítanak pert ellene a részvények árfolyamának befolyásolása miatt.

2022. június 02. 12:42
null

A napokban már írtunk Elon Musk vásárlási terveinek árnyoldalairól a Twitter kapcsán. Most a vállalat befektetőinek is elege lett abból, amit a világ leggazdagabb embere művel a platform körül. Többen egyszerű blöffnek vagy trollkodásnak tartják Musk vételi szándékát, aki két héttel a vételi szándék bejelentése után inkább kihátrálni látszik az üzletből.

Ez persze nem megy ennyire könnyen. Az egymilliárd dolláros bánatpénz megfizetésének kötelezettsége mellett most újabb dolog miatt főhet a feje a Tesla főnökének. A Twitter-befektetők ugyanis árfolyam-manipulációval vádolják, amiért be is perlik. Mint beadványukban közölték, Musk március 14. után egyszerűen

nem kommunikálta nyilvánosan, hogy a Twitter több mint 5 százalékát megvásárolta.

A bejelentés csak áprilisban történt meg, amikor már majdnem 10 százalékos részesedése volt, holott az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet rendelkezése világos: ha valaki 5 százalékot meghaladó részesedést vásárol egy vállalatban, annak tíz napon belül nyilvánosságra kell hoznia ezt a tényt. 

A befektetők egyébként is szkeptikusak Musk terveivel kapcsolatban. Meggyőződésük, hogy a Tesla-részvények árának zuhanása miatt nem tudja finanszírozni a felvásárlást,

az a tény pedig, hogy május 13-án közölte, hogy felfüggeszti a vételi folyamatot, a Twitter-részvények árfolyamát is jelentősen befolyásolta, ami pedig egyértelmű manipuláció

– különös tekintettel arra, hogy az erős ember majdnem 100 milliós követő táborral rendelkezik a Twitteren, így véleményvezéri szerepében alkalma nyílik arra, hogy félrevezető információkkal mesterségesen alacsonyan tartsa a Twitter-részvények árát. 

Nem az első alkalom, hogy Musk látszólag pillanatnyi szeszélynek hódolva és önmaga szórakoztatására manipulálni kezdi a részvények árfolyamát egy-egy meggondolatlan vagy annak tűnő kijelentésével. Tréfa gyanánt például 2018. április 1-jén,  éppen a Twitteren jelentette be, hogy a Tesla csődbe fog menni. Nem mindenki értette a viccet, a Tesla részvények azonnal több százalékos mínuszba estek. 
Ennél sokkal fájóbb volt számára, amikor szintén 2018-ban bejelentette a platformon, hogy kiviszi a Teslát a tőzsdéről. A lebegtetés hírére két hét alatt esett 16 százalékot a részvények ára, és abba sem hagyta volna a zuhanórepülést, ha Musk nem jelenti be, hogy akkor inkább mégsem. Ez a tweetje 20 millió dollár aprópénzébe, egyben a vezérigazgatói címébe került akkor. A részvényesek akkor is berágtak, amikor két éve kiírta, hogy szerinte túl magas a Tesla-részvények ára. Ez 12 százalékos árfolyamesést 14 milliárd dolláros kárt okozott.

Musk hivatalosan még nem reagált az ellene indított eljárás hírére.

Borítókép: MTI/EPA/Alexander Becher


 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ficium
2022. június 06. 00:02
Musk éppen, hogy anti-Soros, woke-ellenes, ezért támadják most a haladók.
fatman
2022. június 06. 00:01
Musk elvtárs már nem jó elvtárs, mióta bemondta, h már a republikánusokat támogatja... azóta kiderült pl. h nőket erőszakol meg, meg ilyenek... :))) így működik ez a liberális demokrácia...
quantum
2022. június 03. 15:29
Musk = Soros 2.1
Reszelő Aladár
2022. június 03. 12:49
Szóval a hírre egyből visszaengedték Trumpot és kikapcsolták a cenzúrát. Lehet hogy 1 milliárd dollár volt ennek az ára. Ezek után ha nincs deal, akkor megint kitiltják?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!