A látszat mögötti lényeg

Az idei az első tél, amely már felkészülten ért minket. A ház – ugyan még közel sincs készen – komfortos, meleg és minden szegletében hangulatos lett. Végre két év után véget ért „a kupacok időszaka”, legalábbis így neveztük el magunk közt az elmúlt esztendőket: sittkupac, vashulladék, bontott cserepek és téglák, gallyak – kisebb-nagyobb halmok tornyosultak mindenfelé a telken. Végül minden a helyére került, a kert és a veteményes magaságyások elrendezve, a fű lekaszálva, már csak pihennie kell a földnek és a fáknak. Így futottunk neki a decembernek.

Emlékszem: a tél mindig is más volt falun. Ahogy a nappalok rövidülnek, a kerti munkák véget érnek, az élet lelassul, és vele együtt mi is. Mások a színek, a fények, az illatok, más állatok népesítik be a kertet. A tél – akárcsak a fáknál – a lemeztelenedés és a terhek letételének ideje. A lecsupa­szított valóság, a látszat mögötti lényeg időszaka ez. A befelé figyelésé, az elmélyülésé, az alkotásé. Csend kint, csend bent. Felkészülés a tavaszi megújulásra. Legalábbis ideális esetben.