Demkó Attila beszámolt az USA-beli tapasztalatokról: „A középosztály kétségbeesett, nem halad előre”

2023. december 16. 19:53

A szakértő elmesélte egyik kollégájának történetét is, akinek a lánya nemrég drog-túladagolásban halt meg.

2023. december 16. 19:53

Demkó Attila az Infórádió műsorában elemezte, hogy melyek az Európa előtt álló biztonságpolitikai kihívások az orosz-ukrán háború fényében, valamint arra is megpróbált választ adni, hogy meddig számíthat Európa az Egyesült Államok katonai védőernyőjére.

Az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője elmondta, hogy az európai gondolkodásmódot kéne megváltoztatni, ugyanis Franciaország és Németország lakossága együtt kiteszi Oroszország lakoságát, gazdaságilag pedig sokkal erősebbek. Hozzátette azt is, hogy azonban a nukleáris fegyverkezés területén is fel kell zárkóznia EU-nak. A szakértő szerint 

az EU-nak is szüksége lenne egy saját nukleáris védernyőre, ugyanis nem lehet számítani minden téren az USA-ra.

Demkó Attila elmondta, hogy az USA társadalma inkább befelé fordulna, és saját problémáira fókuszálna. Elmesélte egy amerikai középosztálybeli szakértő történetét, akinek a lánya meghalt kábítószer-túladagolásban, és felhívta arra a figyelmet, hogy mekkora probléma a drogfogyasztás az USA-ban. 

„Mi hozta el az amerikai középosztálynak ezt a kétségbeesését? Hát, hogy nem halad előre, nem halad egyről a kettőre. Az amerikai álomaz volt, hogy minden egyes generáció jobban él. Ez most megállt” – jelentette ki Demkó, aki kitért arra is, hogy jelenleg továbbra is az USA a legerősebb hatalom a világon, azonban a belső társadalmi problémák hosszú távon hatalmas változásokat fognak eredményezni. Kiemelte, hogy 

az amerikai változásokra Európának föl kell készülnie, saját hadiipart kell megteremtenie, és stratégiai autonómiát kellene kialakítania. 

A videó az alábbiakban tekinthető meg:

***

Nyitókép: Földházi Árpád

 

 

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. december 18. 22:37
Egy ország csak addig tudja értékelni és kihasználni a jó időket, amíg emlékszik a rosszra. Mi bőven emlékszünk a rosszra, az okosabbja pedig folyamatosan tartalékol arra, ha esetleg visszatérne. Odaát ez nincs benne az immunrendszerben. A háztartások rendszerszinten eladósodhatnak és túlfogyaszthatnak, amíg működik a gazdaság, addig lesz hitel, hogy menjen a fogyasztás, a nagybankot meg kimenti az állam, a kicsit egy versenytárs nagybank, az egészhez pedig korlátlan dollárt lehet nyomtatni. Az emberek mint fogyasztó egységek lesznek fontosak, de dolgozni és termelni az AI fog helyettük. A tulajdonukról le kell majd mondani, de a világ csóró fele azon fog dolgozni, hogy őket eltartsa. Kivéve akivel végez a fentanil.
ördöngös pepecselés
2023. december 17. 06:40
"Franciaország és Németország lakossága együtt kiteszi Oroszország lakoságát, gazdaságilag pedig sokkal erősebbek" álom, álom, édes álom. Ráadásul háború előtti. Azóta kiderült hogy mit sem ér az űrtechnika ha nincs hozzá kakaó. Ezt látva, a brüsszeli bűnbanda tökig nyomta a gázt a zsákutcában és Oroszország helyett már az aids-es Ukrajnával akar közösülni
survivor
2023. december 17. 04:15
Még nem fogyott el a jólét... De dolgoznak rajta.
connorj
2023. december 17. 03:02
Nincs időm elolvasni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!