A legrangosabb európai emberi jogi díjat is elérte a brüsszeli korrupciós botrány!

2023. december 12. 22:18

A gyanúsítottak állítólag beavatkoztak a jelölésekbe, hogy külföldi kormányokat segítsenek – derül ki a kiszivárgott rendőrségi aktákból.

2023. december 12. 22:18
null

Az EU által az emberi jogok érdekében kifejtett munkáért járó legrangosabb díjat is korrupciós botrány hálózza be – írja a Politico kiszivárgott rendőrségi dokumentumokra hivatkozva. 

Az 50 ezer euróval járó Szaharov-díjat minden évben olyan személynek vagy csoportnak ítélik oda, aki/amely kiemelkedően hozzájárult a gondolatszabadság mind teljesebb megvalósulásához.

A korábbi díjazottak között van Nelson Mandela, Malala Yousafzai, valamint az ukrán nép.

2023-ban Zsiná Mahszá Amíni és az iráni „Nők, Élet, Szabadság" mozgalom kapta meg.

A dokumentumok szerint a brüsszeli korrupciós botrányban érintett Francesco Giorgi számítógépén találtak három említést a Szaharov-díjról 2020 és 2022 között.

2020-ban egy jelölttel „akarták megzavarni” a folyamatot, egy jelöltet pedig blokkoltak, hogy ezzel politikailag udvaroljanak Mauritánia országnak (Afrika).

A belga titkosszolgálat egy, azóta titkosítás alól feloldott 2022-es dokumentuma szerint pedig a korrupt hálózat Marokkó kedvéért próbálta a Szaharov-díj kimenetelét befolyásolni.

Giorgi jogi védői tagadnak, szerintük a számítógépén talált dokumentum nem bizonyít semmit.

Nyitókép: Frederick Florin / AFP

 

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gonella
2023. december 13. 20:00
gyönyörű. bezzegh nyugat!
istvanpeter
2023. december 13. 10:46
Nem nagy újdonság, hogy a háttérhatalmi maffia csicskásai maguk is erkölcstelenek és a törvénytelenség útján járnak.
lemez
2023. december 13. 08:22
Azóta is vám nélkúl jón a tökömnyi marokkói paradicsom.Tele van velúk a multi.
pipa89
2023. december 13. 08:03
ÁÁÁÁ, kikötni az összeset a brüsszeli kapukra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!