A visegrádi országok megoldása jó, Románia azonban keresztbe tehet – Nógrádi a gabonaügyről

2023. szeptember 28. 09:37

A románok megváltoztatták az álláspontjukat.

2023. szeptember 28. 09:37
Románia, zászló

A visegrádi országok gabonaügyi megoldása hatékony lehet, ám Románia és Ukrajna külön megállapodást kötött – hívta fel a figyelmet az Ultrahang műsorában Nógrádi György. A visegrádiak ugyanis letétet kérnek az ukránoktól, hogy a területükön áthaladó gabonaszállítmányok az eredetileg megjelölt célországba mennek, majd ha valóban oda kerülnek, a letét természetesen visszajár. Nógrádi azonban hangsúlyozta:

nem lát semmiféle garanciát arra, hogy az ukrán fél állni fogja a szavát,

miközben egyre inkább használhatják a román kikötőket, amelyeket Oroszország természetesen nem támad. Románia azért is jár külön úton, mert a szállításokból plusz bevételre tehet szert és presztízsnövekedést is remél a közreműködéstől, fejtette ki Nógrádi György. Rámutatott, bár eredetileg öt ország ellenezte a gabonaimportot, kettő ezek közül visszalépett. Románia a fent említett okok miatt változtatta meg álláspontját, Bulgária pedig annak ellenére tett így, hogy a bolgár gazdák nagy erőkkel tiltakoztak az ukrán gabona behozatala ellen.

A műsorban Nógrádi jelezte azt is, a rendelkezésre álló információk alapján az idei évben 15 milliárd dollárral nőtt Oroszország olajból származó bevétele. 

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Mandiner archív

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pesszimista
2023. szeptember 28. 14:28
Már most borítékolható, hogy az Ukrán élelmiszerek, mivel Románia ÚNIÓ-s ország mintha Románok lennének, úgy kötnek ki nálunk. Ennyit a három ország élelmiszer bojkottjáról.
polárüveg
2023. szeptember 28. 14:14
A román (oláh, vlah) nép az őseinek a történelem színpadán való feltűnése óta, és az éppen aktuális országuk is mindig háttérhatalmi irányítás alatt állt, áll, és még egy darabig állni fog.
Galsó Atya
2023. szeptember 28. 13:17
Csak nem? A kleptománok már megint lopnak? A románok már megint köpönyeget fordítgatnak?
pollip
2023. szeptember 28. 13:12
Remélem, Románia felől sem érkezhet atcimkezett ukrán gabona? Se az ukránok van, sem a románokban nem bízom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!