Az oroszok lebombáztak egy kelet-ukrajnai vasútállomást, több ezer háború elől menekülő civilt ért támadás

2022. április 08. 12:50

A vasútállomást a háború elől menekülők evakuálására használták. Az oroszok szerint ukrán rakéták voltak.

2022. április 08. 12:50
null

Becsapódott két orosz rakéta pénteken a kelet-ukrajnai Kramatorszk város egyik vasútállomásánál, több mint harmincan életüket vesztették és több mint százan megsebesültek – közölte az ukrán állami vasúttársaság. A vasútállomást jelenleg a háború elől menekülők evakuálására használják.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó azt mondta, hogy az állomáson több ezer ember tartózkodott a rakétacsapás pillanatában. Szavai szerint

A kormányzó az interneten egy fényképet tett közzé, amelyen holttestek láthatók bőröndök és egyéb csomagok halma mellett. Egy másik fotón mentőegységek tüzet oltanak.

Zelenszkij reagált, az oroszok tagadnak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy nyilatkozott az eset után, hogy az oroszok „mivel nem elég erősek és bátrak ahhoz, hogy szembeszálljanak (az ukránokkal) a harcmezőn, cinikus módon a civil lakosságot pusztítják el”.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint a moszkvai védelmi tárca közölte: „provokáció és nem felel meg a valóságnak a kijevi nacionalista kormány állítása arra vonatkozóan, hogy Oroszország csapást mért egy kramatorszki vasútállomásra”. Hozzátették, hogy azokat a rakétákat, amelyek a hírek szerint a vasútállomásnál becsapódtak,

csak az ukrán hadsereg használja, és az orosz hadseregnek pénteken Kramatorszkban nem voltak kijelölt katonai célpontjai.

A Reuters hírügynökség független forrásból nem tudta megerősíteni a kramatorszki támadásról és az áldozatok számáról szóló híreket, illetve a Kirilenko által közzétett fotók hitelességét. Az ukrán vasúttársaság azt is közölte, hogy ugyanebben a régióban három vonat megállásra kényszerült, miután légicsapás érte a vasútvonalat csütörtökön.

Az ukrán hatóságok szerint az orosz hadsereg új offenzívára készülve átcsoportosítja erőit, és Moszkva arra készül, hogy minél nagyobb területet szerezzen meg Kelet-Ukrajnában. Ott a helyi hatóságok az utóbbi napokban arra biztatták a lakosokat, hogy távozzanak a térségből, amíg azt még viszonylagos biztonságban megtehetik.

***

Kramatorszk, 2022. április 8. <br> A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldalán közzétett fénykép véres térkőről, csomagokról és egy babakocsiról egy peronon a kelet-ukrajnai Kramatorszk vasútállomását ért rakétatámadást követően 2022. április 8-án. Két orosz rakéta csapódott be a vasútállomásnál, a támadásban több mint harmincan életüket vesztették és több mint százan megsebesültek. <br> MTI/AP/Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldala
Kramatorszk, 2022. április 8.
A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldalán közzétett fénykép véres térkőről, csomagokról és egy babakocsiról egy peronon a kelet-ukrajnai Kramatorszk vasútállomását ért rakétatámadást követően 2022. április 8-án. Két orosz rakéta csapódott be a vasútállomásnál, a támadásban több mint harmincan életüket vesztették és több mint százan megsebesültek.
MTI/AP/Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldala

Kapcsolódó

Harminc embert öltek meg orosz rakéták egy kelet-ukrajnai vasútállomásnál
Az állomást jelenleg a háború elől menekülők evakuálására használják. Bővebben is érdekel...

Az állomást jelenleg a háború elől menekülők evakuálására használják.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldala

Összesen 170 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2022. április 11. 16:20
A twitteren ma megerősítették, egy olasz újságíró videóriportjában megmutatja a rakéta maradványain a sorozatszámot, ami más, elmúlt hetekben az ukránok által bevetett Tocska rakéták sorozatszámaival összevetve egyértelműen jelzi hogy ez a rakéta UKRÁN.
elfújta az ellenszél
2022. április 11. 16:10
A babakocsinak és a plüss játéknak meg se kottyant az orosz rakéta, úgy állnak a képen mint egy üzlet kirakatában. Mintha csak Bangóné állította volna be a jelenetet
1000bocs
2022. április 10. 17:44
"Ugyanazokat a köröket futjuk. Ukrajna NATO-tagságának az esélye nulla volt. " Nem ugyanazokat a köröket futjuk, figyelj jobban. Arról volt szó hogy Putyin be akart lépni a NATO-ba, tárgyalni akart róla, nem kellett, nem tárgyaltak vele. Állj be a sorba - mondhatnánk, ez volt a hozzáállás. Majd Putyin akart jó kapcsolatban lenni, minden fegyverzetellenőrzési, rakétavédelmi megállapodásban benne volt. Majd a NATO több lépésbeni bővítésénél jelezte, hogy ha mindenkit bevesznek csak őket nem ez nem túl békés hozzáállás, nem VÉDELMI, hisz nem Oroszország közeledik a nyugathoz hanem fordítva. Mindig elhessegették. Tudod mit mondtak? Ezt Putyin maga mesélte újságíróknak: "Ukrajna NATO tagságának most nincs semmi realitása, nyugodj meg!" Erre Putyin azt mondta hogy rendben, de a Gorbacsovnak adott és azóta megszegett szóbeli ígértetk miatt erről írást kér. Szerződést, amiben garantálják azt amit ígérnek. Senki sem akart erről papírt adni. Szóval ne gyere nekem ezzel, mert ez a facebook huszár színvonal, nemzetközi nagyhatalmak nem így tárgyalnak. Putyin tudja mi történt 2014-ben, amerikai puccsal kormányváltás Ukrajnában, amerikai kormány létesült. Amikor erre Putyin elszakította a Krímet, és kiderült hogy az ukrán hadsereg fingyenge ahhoz hogy bármiféle rendet fenntartson az országban (oroszpárti tüntetések voltak a keleti régióban, amire válaszul az ukrán nácik lemészároltak 50 embert Odessában (50 halott, aki kiugrált a molotov-koktéllal felgyújtott székházból azt még agyon is verték a kinn várakozó ukrán hazafiak) amikor kiderült hogy polgárháborús helyzet van, a neten láthatóak ma is a tüntetések ahol az oroszokat éltetik a tüntetők, a hadsereg nem volt képes megtartani azokat a régiókat, akkor elkezdett az amerika fegyver és kiképző áramolni, megalakult az AZOV, aminek csak a felvonulásokon használt zászlói, egyenruhái és eszközei vagyonokba kerülhettek, nem beszélve azokról a kiképzésekről és eszközökről amiket a maguk által feltöltött videókon látni. Ha megnézed a VICE doku sorozatát a youtubeon, akkor nem csak az átlag fogalmatlan magyar komemntelő szintjén tudsz meg információkat erről. By the way: a legnagyobb hírcsatornák riporterei megjárták Ukrajnát 2014 után. Mindegyikuk csinált NEONÁCI különkiadást az ottani helyzettel kapcslatban. Ugyanezen hírcsatornák látávnyosan kerülik annak megéertését most, hogy mit is takar a Putyin által használt NÁCITLANÍTÁS kifejezés. Az ő érveiket hallom tőled. AMi azért vicces, mert ugyanezen hírcsatornák 7 évvel ezelőtti filmjei bemutatják a senkinek nem engedelmeskedő nácikat. Mindegy, lapozzunk. SZerinted nincsnáci, ha van nemjelentős, nincs befolyása lényegében a folyamatokra, nem érdekes. "Szándékuk lett volna, esélyük nem lett volna. Ukrajna maximum valami partnerségi viszonyt kaphatott volna,.." Légyszives, ne fárassz már. Komolyan. Te nem nézel semmit néhány neked jó előre megfogalmazott mémen kívül? Ok, nem is neked, hisz te mindent minden forrásnál jobban tudsz, felesleges utánanézned, csak kijelentesz - azoknak akik ezt olvasva érdeklődnek ELEMZÉS és INFORMÁCIÓ tárgyában, akik szeretnének saját véleményt amit ugye csak jól tájékozott olvasó képes kialakítani: https://youtu.be/ppD_bhWODDc?t=1829 Az egész videót érdemes megnézni, hiszen több szemszögből, és NEM EGYOLDALÚAN vizsgálják a háború kérdését, a linken megadott időponttól kezdődik (körülbelül) a hogyan jutottunk el a MAJDANI puccstól a mai háborúig - téma. Aki a te olvasatodnál kissé árnyaltabbn szeretné látni esetleg. Mindenesetre neked, mert úgysem nézed meg: azok a lépések is szerepelnek benne, amit a nyugat tett és amire Putyin teljes joggal tekinthetett úgy, mint egy esetleges jövőben oroszországi rezsimcsere előkészületeire. Az hogy ez mennyire paranoia vagy nem, a résztvevők számára is kérdés. Ők legalább eljutnak odáig, hogy meg kellene érteni minden felet ha el akarunk kerülni egy háborút - és abban egyetértés van hogy amereika az elmúlt évtizedekben úgy viselkedett, mint AKINEK NEM KELL MEGÉRTENI A MÁSIKAT, MERT AZ ERŐSEBB KUTYA...MINDENKI MÁS PEDIG FOGJA BE. "Azt nem akarod látni, hogy ugyanazt ragozzuk újra és újra: Oroszországnak nincs szövetségese. Kína, India a többi most nem számít,.." EZ HATÁRTALAN OSTOBASÁG. HA nem számítana, nem forrna odaát most is minden. Néhány napja volt hír, hogy NANCY PELOSI Tajvanra látogat. A Twitter felrobbant, mindenki azt kérdezte EZEK MEGŐRÜLTEK? Pár napra rá jött a hír, hogy mégsem, pozitív lett a COVID tesztje, nem fog menni. Úgy látszik valaki aki nálad többet tud, elmagyarázta nekik Washingtonban, hogy miért nem kellene most hivatalos amerikai diplomáciai küldöttségnek mennie oda. Ukrajnával kapcsolatban egy csomó olyan lépés volt amerikai részről, ami miatt Putyin joggal gondolhatta hogy lesz valami. Amerika semmit sem tett, hogy eloszlassa a kétségeket, javuljon a viszony, vagy legalább tisztában legyenek egymással. Mentek a játékok az oroszokhoz egyre közelebb járöröző bombázokkal, angol hadihajók a Fekete-Tengerre akarnak menni, Biden gyilkosnak nevezi Putyint nyilvánosan... Csak a te facebook szinvonalú információid szerint volt eseménytelen a múlt év, és jogtalan az oroszok félelme. "Jussunk el legalább oda, hogy belátod: ha valaki nem fogadja el szó szerint azt a folyamatot, amit te írsz le, az nem azért van, mert buta, nem ismeri, nem hallgatta meg, nem akarja felismerni, hanem: van más érvrendszer is, vannak más összefüggések, vannak más események is, amelyek másfajta magyarázatot is valószínűsítenek." Ez nagyon szép. Csupán veled kapcsolatban az a helyzet, hogy egyoldalú propagandát nyomsz, és pont te vagy az akivel ha egész nap eszmét cserélünk és végre eljutunk oda hogy belásd VAN EGY MÁSIK OLDAL, akkor másnap egy másik hír alatt ugyanolyan egyoldalúan, kettős mércével fojtatod. A videót meg fogom nézni, kösz a linket.
1000bocs
2022. április 09. 19:30
Kurva autocorrect..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!