Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Hét évig húzódó jogi procedúra végére került pont.
Kártérítést ítélt meg a bukaresti táblabíróság Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének abban a rágalmazási perben, amelyet a volt európai parlamenti képviselő többek között egykori román titkosszolgálati vezetők ellen indított, akik magyar kémnek nevezték egy televíziós műsorban – közölte csütörtökön az EMNT elnökének sajtóirodája.
A per 2014 óta tart. Első fokon Tőkés László számára kedvezőtlen ítélet született, amelyet 2019 decemberében a bukaresti táblabíróság megváltoztatott az EMNT elnöke javára, így megítélte a felperes által kért egy lejes erkölcsi kártérítést. Ezt Filip Teodorescunak, a kommunista politikai rendőrség (Securitate) kémelhárítása helyettes vezetőjének, Ioan Talpesnek, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatójának, az Antena 3 hírtelevíziónak és Mihai Gadea műsorvezetőnek, a hírtelevízió igazgatójának kell kifizetnie. Az ügy felfolyamodvány következtében a legfelsőbb bírósághoz került, amely visszautalta a táblabírósághoz azzal az indoklással, hogy ilyen ügyben nem indokolt a jelképes kártérítés.
Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek elmondta, hogy az ügyet ezért ismét megtárgyalta a bukaresti táblabíróság, amely most már nem csak szimbolikus kártérítés kifizetésére kötelezte az alpereseket. Az ítélet szerint Filip Teodorescunak 15 ezer lejt (1 lej 74,51 forint), Mihai Gadeának és az Antena 3 televíziónak 10 ezer lejt kell fizetnie a megrágalmazottnak. A perköltségek is őket terhelik. Ugyanakkor Ioan Talpest, a SIE volt főnökét ezúttal nem marasztalták el, aminek oka csak a részletes indoklásból derül ki. Ez a mostani ítélet sem jogerős, 30 napon belül felfolyamodványt lehet benyújtani ellene a legfelsőbb bíróságon.
Tőkés László azzal indokolta a jogi fellépést a rágalmazók ellen, hogy meg kell védeni az 1989-es romániai forradalom becsületét, a Temesváron akkor megnyilvánult és ma is kívánatos román-magyar összefogást. „Azt állítani, hogy a diktatúra-ellenes népfölkelés kirobbantása magyar irredentáknak és hazaárulóknak tulajdonítható, az a forradalom eszméjét éppúgy sérti, mint Románia egész népének szabadságvágyát, ami 1989 decemberében oly egyértelműen megnyilvánult” – olvasható a közleményben.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Kiss Gábor