Az FBI szerint az oroszoknak akarták eladni Pelosi ellopott laptopját

2021. január 18. 22:19

Az amerikai képviselőház demokrata párti házelnökétől a Capitolium ostroma során lopták el laptopját.

2021. január 18. 22:19
null

Az FBI helyi idő szerint vasárnap este nyilvánosságra került vádindítványában kezdeményezte a 22 éves pennsylvaniai Riley June Williams őrizetbe vételét garázdaság és az amerikai törvényhozás épületébe történt erőszakos behatolás miatt. Ugyanakkor tolvajlás nem szerepel a vádpontok között. A gyanúsított jelenlegi tartózkodási helye nem ismert, feltehetőleg szökésben van. A fiatal nő a Capitolium január 6-i ostroma során készült több felvételen is látható Pelosi irodájának közelében.

Az FBI egy szemtanúra hivatkozva úgy tudja, a gyanúsított a házelnök laptopját egy oroszországi barátjának akarta elküldeni, aki aztán a készüléket az orosz Külső Hírszerző Szolgálatnak (SZVR) adta volna el, de mindez ismeretlen okból kudarcot vallott. A szemtanú állítása szerint a laptop még a nő birtokában van, vagy már megsemmisítette.

Január 6-án este Donald Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az amerikai elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez, ahol Joe Biden demokrata párti megválasztott elnökre leadott szavazatok elektori hitelesítése zajlott. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja.

(MTI)

Címlapfotó: Saul Loeb / AFP

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. január 19. 17:52
mert Pelosi már a kutyának sem kell!
TAVIROZSA
2021. január 19. 15:03
"Január 6-án este Donald Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az amerikai elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez, ahol Joe Biden demokrata párti megválasztott elnökre leadott szavazatok elektori hitelesítése zajlott. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja. (MTI)" Meddig lesz kötelező ezzel a bekezdéssel zárni, minden Amerikát érintő témát ?
Himalája
2021. január 19. 14:53
"Az FBI egy szemtanúra hivatkozva úgy tudja, a gyanúsított a házelnök laptopját egy oroszországi barátjának akarta elküldeni" Ez annyira hiteles, mint az elnöki választások.
Senki Alfonz
2021. január 19. 14:08
Nekem ajánlották fel először a laptopot, de én tisztességes vagyok!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!