Matteo Salvini: A migránsmentő hajók csak képeslapról láthatják Olaszországot

2018. július 17. 19:51

Az olasz belügyminiszter kedden kijelentette, hogy a migránsokat mentő hajók kikötését továbbra sem engedélyezi, a határok zárva maradnak. Az emberéleteket ugyanakkor meg kell menteni Matteo Salvini szerint.

2018. július 17. 19:51

„Nem folytatunk gyilkos migrációs politikát” – utasította el Matteo Salvini olasz belügyminiszter a Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) vádjait, miszerint a földközi-tengeri mentés megakadályozása az olasz kormány részéről a migránsok halálához vezet. 

Matteo Salvini közösségi bejegyzésében hazugságnak és rágalomnak nevezte „egyes külföldi NGO-k" állításait. A belügyminiszter hangsúlyozta, éppen az NGO-vádak mutatják, hogy Olaszország helyes migrációs politikát követ: „az indulások és érkezések megállításával csökken a halottak száma és az illegális bevándorlásból hasznot húzók bevétele is". 

Salvini hozzátette, továbbra is kitart a szigorú migrációs politika és az olaszországi kikötők lezárása mellett, ami egyáltalán nem jelenti a szolidaritás hiányát az olasz belügyi tárca vezetője szerint. „Soha nem mondtam, hogy nem kell emberéleteket menteni" – írta Matteo Salvini.  

Matteo Salvini a Proactiva Open Arms interneten közzétett felvételeire válaszolt. Az NGO-t vezető Oscar Camps számolt be, hogy a líbiai vizeken a líbiai parti őrség hajója egy gumicsónakról fedélzetére vett 158 migránst. Két nő és egy gyerek azonban nem akart átszállni, ezért a líbiai parti őrség a gumicsónakot elsüllyesztette ezzel a három emberrel együtt, akiknek az NGO-hajója sietett segítségére. Az egyik nő (egy anya) és gyermeke a tengerbe veszett. Oscar Camps a líbiai parti őrséget „Olaszországtól felbérelt gyilkosoknak nevezte". 

Matteo Salvini azt üzente vissza, hogy a Proactiva Opens Arms két hajója, az Opens Arms és az Astral, amelyek jelenleg a Líbiához tartozó keresési és segítségnyújtási, úgynevezett SAR-zónában tartózkodnak, „csak képeslapról láthatják Olaszországot", mivel nem engedi őket kikötni Olaszországban. 

Utoljára a szicíliai Pozzallo kikötőjébe érkezett 450 migráns, akiknek kikötését Giuseppe Conte olasz miniszterelnök engedélyezte. Elemzők szerint Conte és a mögötte levő kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) így kívánja kézbe venni a migrációs politikát, amelyet eddig belügyminiszterként Matteo Salvini irányított. Salvini szigorú politikája megtöbbszörözte pártja, a Liga támogatottságát.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. július 18. 11:44
Ha Giuseppe Conte olasz miniszterelnök még néhányszor felülbírálja belügyminisztere döntését, az szerintem kormányválságot okozhat. Csak azzal nem számol, hogy a választások óta változtak az erőviszonyok, és nagyon pofára eshet egy újabb választáson.
Edvind Johnsson3.0
2018. július 18. 10:16
Hogyhogy nem váltották még le Salvinit?
krisztoforo48
2018. július 18. 06:59
Aztán mégse.Kormányválság van,csak még nem mondták ki!
Bitrex®
2018. július 18. 06:57
Nem beszélni, hanem cselekedni! Kínától biztos lehetne olcsón óriás tengerjáró hajókat bérelni. Pár hónap alatt ki lehetne söpörni a szemetet Európából és Afrikába szállítani. Onnan meg mindenki mehet, amerre kedve tartja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!