Duterte: Az ENSZ-ben seggfejek vannak, a kilépést fontolgatjuk

2017. augusztus 21. 11:02

„Mit tettél a világért, Mr. ENSZ és a te szakértőid?” – kérdezte a felháborodott Rodrigo Duterte. A Fülöp-szigetek elnöke az ENSZ-ből való kilépéssel fenyegetőzött azt követően, hogy a szervezet felszólította a bűnözéssel gyanúsított emberek kivégzésének sürgős befejezésére.

2017. augusztus 21. 11:02

Az ENSZ elhagyásával fenyegetőzött Rodrigo Duterte az Euronews hétfői értesülései szerint. A filippínó államfő felháborodását fejezte ki a kapcsán, hogy az ENSZ emberjogi képviselői felszólították a bűnözők kivégzésének visszafogására. Az elnök május óta körülbelül 900, többnyire drogügyletekben érdekelt bűnöző kivégzését rendelte el. Az ENSZ képviselők véleménye szerint a bűnözőkről hozott ítéletalkotás színhelye a bíróság kellene legyen, nem pedig a nyílt utcák. 

Duterte így kezdte felháborodott nyilatkozatát az ügy kapcsán: „Mit tettél a világért, Mr. ENSZ és a te szakértőid?” Hozzátette:

„Nem akarlak megsérteni Benneteket. De talán úgy kellene döntenünk, hogy kilépünk az ENSZ-ből. Ha ennyire tiszteletlen seggfejek vagytok, egyszerűen elhagyjuk a szervezetet” – mondta az államfő.

A szervezetet tovább kritizálva azt is hozzátette, hogy nem elég aktív az éhezés megszűntetése és a terrorizmus kapcsán, valamint hogy nem képes tenni bármit is Szíria és Irak ügyében, hanem hagyja, hogy a nagyhatalmak falukat bombázzanak és ártatlan civileket öljenek. „Tudod, Egyesült Nemzetek Szervezete, felhozhatsz ellenem egy rossz dolgot, én pedig felhozhatok tízet ellened. Én mondom, hasznavehetetlen vagy. Ha valóban hű lennél a megbízásodhoz, megállíthattad volna a háborúkat és az öldöklést" – tette hozzá Duterte, aki később nehezményezte, hogy az ENSZ nem a hivatalos protokollt követve jelezte számára problémáit.

A filippínó nép tagjai közül sokan szimpatizálnak Duterte cselekedeteivel – írja az Euronews. „Sokkal kevesebb most a drogfüggő. Ő igazán jó, Duterte jó munkát végez. Jót tesz az országunknak”– állította egy helyi nő. 

 

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marcellus
2017. augusztus 21. 13:20
"Az ENSZ-ben seggfejek vannak" Meglehet, az pedig egészen biztos, hogy a szervezetnek sok baja van. Az viszont egészen biztos, hogy az ENSZ-ből történő kilépések nem tennék jobbá a világot, sőt egy ENSZ nélküli világ rosszabb hely lenne, mint a mai. Az ENSZ-re hatványoztottan igaz az, ami az EU-ra: egyetlen alternatívája csak egy jobb szervezet lehet.
magichorze
2017. augusztus 21. 13:15
arról az ENSZ-ről beszél, ahol állva tapsolták Idi Amint 1975-ben?
Poszata
2017. augusztus 21. 12:33
Az ENSZ a globális pozíciójából vesztő Európa egyik fontos érdekképviseleti fóruma. Magyarként talán nem kéne örülni annak, ha ázsiaiak ekézik...
balbako_
2017. augusztus 21. 12:06
Ez tény, bár kissé érdes állásfoglalás. Ugyanezt kiterjeszteném az EU-ra is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!