Több mint háromszáz határsértőt fogtak el a hétvégén

2016. március 28. 12:28

Március 21 és 27 között összesen 822 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök. A hétvégén 320 migránst tartóztattak fel a katonák és a rendőrök. A magyar-szerb határon több mint ezer katona és rendőr dolgozik, ami így hermetikusan zárva van a menekültek előtt az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese szerint.

2016. március 28. 12:28

Háromszázhúsz határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 140, szombaton 66, vasárnap 114 migránst fogtak el.

Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban és márciusban is előfordult olyan nap, hogy kétszáznál is több migránst tartóztattak föl. Hétfőtől vasárnapig 822 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten – március 14-től 20-ig – ez a szám 529 volt.

Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, iráninak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak vallók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.

Hermetikusan zárt a magyar-szerb határ a migránsok előtt

A magyar-szerb határ hermetikusan le van zárva az illegális bevándorlók előtt – jelentette ki az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese hétfőn Ásotthalom közelében. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy Benkő Tibor vezérkari főnökkel tett határlátogatása után elmondta: a 174 kilométeres magyar-szerb határon több mint ezer rendőr és katona teljesít szolgálatot.

A tábornok közölte, idén eddig 5589 határsértőt tartóztattak föl, míg tavaly a hasonló időszakban 29 500 volt az elfogottak száma. Hozzátette: a hétvégén 320 határsértőt fogtak el, hétfőn késő délelőttig pedig kétszázhúszat. Benkő Tibor vezérezredes azt mondta: a határon szolgálatot teljesítő katonák jól felkészültek, motiváltak, alapvető feladatuk a rendőri munka támogatása.

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2016. szeptember 22. 23:24
Ugyanez a hír 1552-ben: A hétvégén 300 illegális határsértő bevándorlót lőttek le a végvári vitézeink.
madarasi.abel
2016. június 09. 07:53
Engem is érdekelne, hogy hol vannak azok a lefülelt átkelők. Mert Szerbia nem veszi őket vissza. Németországban mostanában napi 150 menekült érkezik. Szóval, Bakondi nem árulta el, hol gyűlnek?
madarasi.abel
2016. június 09. 07:53
nem vagyok jobbikos, de azért ezt nem kéne rájuk kenni. Ők is legalább annyira véresszájúak, mint a vezír. Vagyis: rájuk kenheted, de akkor vesztesz a szavahihetőségedből.
tango47
2016. május 22. 18:44
Nem tudom ki hogy van vele, de nálam az a kifejezés, hogy "hermetikusan le van zárva" valami azt jelenti, hogy nem tud senki sem áthatolni rajta. Ha eddig nem zavartak vissza senkit oda, ahonnan jött, akkor ezek szerint egy irányban (kifelé) működik a hermetikus zár. Ami nem igazán nyerő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!