Szakértő a nyugati katonák Ukrajnába küldéséről: Nem kizárt, hogy Európa „jobban is involválódik” majd

2023. április 22. 11:39

Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt Friderikusz műsorában vetette fel a forgatókönyvet. Szóba került az atomháború lehetősége is.

2023. április 22. 11:39
null

***

Friderikusz Sándor Podcast-csatornájának vendége volt a napokban Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt, akivel a műsorvezető az orosz-ukrán háború aktuális állapota mellett a geopolitikai átrendeződéseket is áttekintette. Szóba került persze az Orbán-kormány békepárti álláspontjának a kritikája, illetve az Egyesült Államok és Kína szerepe a konfliktusban.

A beszélgetés egy pontján a szakértő kifejtette, a jelenlegi harci eszközök mellett milyen egyéb fegyverekkel kellene segítenie Amerikának, illetve a Nyugatnak Ukrajnát. Például tengeralattjáróról indítható cirkálórakétákat. Ezzel ugyanis

úgy lehetne az orosz határ közelébe jutni, hogy nem is észlelik, az ilyen rakéta útja pedig jóval kevésbé kiszámítható, mint egy ballisztikus rakétáé.

Erről már javaslat is elhangzott a Szenátusban – mutatott rá.

Buda Péter: „Ez nem riogatást jelent, tehát itt nem arról beszélek, amiről Donald Trump, hogy jaj, ebből atomháború lesz, és akkor ne csináljunk most semmit. Igen, ebből lehet atomháború is, ezért csinálni kell valamit. Ezért oda kell menni és szembe kell nézni a veszéllyel.”

Friderikusz itt szóba hozta Mark Galeotti angol történész a 444-nek adott interjúját, amiben elhangzott:

Ennek kapcsán a szakértő kifejtette, ez alighanem inkább egy retorikai fordulat volt a történész részéről, ráadásul Európa „így egy az egyben soha nem lesz nagyhatalom”, mert annál megosztottabb etnikailag és kulturálisan. „De amikor rájönnek arra, hogy igazából a közös ellenség a létünket fenyegeti, akkor igen, akkor hajlandóak arra, hogy véráldozatokat is hozzanak” – fejtegette, hozzáfűzve, amíg nem fogják fel, hogy ez a háború valójában Európa jövőjére is megy, erre nem lesznek hajlandóak a kontinens államai. „Abszolút nem az ukránokról van itt csak szó. (…) Az embereknek a többsége abból, hogy most mekkora fegyverszállítmányok mennek kelet felé, ebből túl sokat nem érzékel, onnantól fogva, hogy mondjuk adott esetben horrible dictu katonákat kellene erre a frontra küldeni, az már nagy kérdés, hogy az első visszatérő koporsókat hogyan fogadná a nyugati társadalom” – vetette fel.

Buda abszolút nem tartja kizártnak, hogy Európa ebben „jobban is fog involválódni a jelenleginél. Tehát nem pusztán fegyverszállítmányok keretében. És én evvel nem akarok beállni azok körébe, akik evvel most riogatni akarják a világot, én

meg kell ismerkedni azokkal a forgatókönyvekkel, amelyeknek a bekövetkezése lehetséges, hogy érzékenyítsük magunkat.”

Nyitókép: MTI/EPA/Oleg Petraszjuk

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kacorka
2023. április 23. 11:18
Merkel, Hollane, Minszk.... Ja, meg az ártatlan Európa ... Az oroszok a legkevésbé sem akarnak nyugatra jönni. Területe, energiája, ásvanykincse van bőven. Ki tudják számolni, hogy népességben, gazdaságban kevesebbel mint az EU + USA és így reménytelen lenne a haborúsd aminek célja sem lenne . Ha csak elpuzsztítani akarná a nyugatot ( a világot) akkor még odavágná az atomot... A nyugattal inkább együttműködni akarná, de a nyugat inkább felosztani és kirabolni szeret. Itt a bibi. Minek is akart NATO-t a nyugat a Baltikumban, Ukrajnában? Lehetett volna 100 éves békepaktumot is kötni az oroszokkal, vagy felvenni őket a NATO-ba. Bár ezt megszüntetni kellene. Az USA által megszállt Nyugat-Európa szabadságfoka alig több mint a SZU által megszállt Kelet-Európa szabadsága volt. Van gender és migráció még ehhez hasonló "csodaeszmék"...Ennyi.
Varta
2023. április 22. 21:51
"eVVel" te büdös bunkó.
Revízió
2023. április 22. 18:50
Degenerált balliberális söpredék, élén az álszent nagyképű Friderikusszal. Ez a szemétláda a kilencvenes évek közepén a Horn-Bokros csomag nyomorgatásai közepette jól megszedte magát a szemfényvesztő vakulj paraszt show -jával !!! Mocsok !
Vidėken újrakezdő
2023. április 22. 18:30
"igazából a közös ellenség a létünket fenyegeti" --- ami a tengerentúlról jön Nyugat-Európán keresztül és segédletével.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!