Potápi: Csak az önállóságukat és szabadságukat megőrizni képes nemzetek maradnak meg

2020. augusztus 20. 19:36

„Nem járja, hogy saját hibánkból ne legyen képviseletünk a pozsonyi törvényhozásban” – fogalmazott a nemzetpolitikai államtitkár.

2020. augusztus 20. 19:36

Csak azok a nemzetek maradnak meg, állnak ellen a történelem viharainak, amelyek képesek önállóságukat és szabadságukat megőrizni – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen.

A révkomáromi Szent István-szobornál tartott ünnepségen, amelyen több százan vettek részt, a nemzetpolitikai államtitkár a szabadság és az önállóság mellett a megmaradáshoz vezető egység és az összefogás fontosságát hangsúlyozta, rámutatva: az előbbi kettő nem létezhet az utóbbi kettő nélkül.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén a felvidéki Révkomáromban, Szent István-szobornál 2020. augusztus 20-án. <br>Fotó: MTI/Kovács Attila
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén a felvidéki Révkomáromban, Szent István-szobornál 2020. augusztus 20-án.
Fotó: MTI/Kovács Attila

A történelem bebizonyította, hogy a Szent István-i ország szétdarabolása sem tudta romba dönteni a nagy uralkodó művét, mert soha nem az egységes terület, nem az utak és a folyók tartották egyben Magyarországot, hanem a magyarok szívének hite, a szabadság iránti vágya – közölte. Potápi Árpád János kitért a felvidéki magyar politikai érdekképviselet folyamatban lévő egységesítésére, és üdvözölte, hogy nem sokkal az ünnepség előtt három felvidéki párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom – vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról.

„Nem járja, hogy saját hibánkból ne legyen képviseletünk a pozsonyi törvényhozásban” – mondta. A nemzetpolitikai államtitkár közölte: ki kell mondani, hogy a magyaroknak és a velük együtt élő szlovákoknak, németeknek és az összes nemzetiségnek közös a történelme, nagyban hasonló a jelenük és remélhetőleg a jövőjük is.

„Csak úgy maradunk meg magyarnak, ha megmaradunk közép-európainak, és egymásnak vetjük a hátunkat, mi magyarok, szlovákok, lengyelek és csehek” – szögezte le Potápi Árpád János. A kulturális műsorral átszőtt ünnepség végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el Szent István lovasszobrának talapzatánál.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rémisztő Képződény
2020. augusztus 20. 20:06
Kullancsoknak off!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!