Nem szándékozunk eladni a Mol- és a Richter-pakettből semmit

2020. június 21. 16:09

A tehetséggondozó program ettől kezdve vertikálisan és horizontálisan is kibővül, s több ezer gyerek képzése és közösséggé formálása valósul majd meg egészen 10 éves kortól – kis túlzással – a karrierút végén betöltött vezető pozícióból való nyugdíjba vonulásig.

2020. június 21. 16:09
Orbán Balázs
Orbán Balázs

Milyen tervekkel érkezik az MCC alapítványának élére?

A hatalmas feladat és a páratlan lehetőség miatt nem is mondhatnék mást: nagyszabású tervekkel. Most ugyanis ez a 25 éve, eddig is kiváló szakmai színvonalon működő tehetséggondozó intézmény arra kapott megbízást az Országgyűléstől, hogy vállalja fel a XXI. századi magyar politikai, gazdasági, kulturális elit felnevelésének feladatát szerte a Kárpát-medencében. Nem túlzás azt mondani, hogy ilyen intellektuális vállalkozás még nem volt a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon. A tehetséggondozó program ettől kezdve vertikálisan és horizontálisan is kibővül, s több ezer gyerek képzése és közösséggé formálása valósul majd meg egészen 10 éves kortól – kis túlzással – a karrierút végén betöltött vezető pozícióból való nyugdíjazba vonulásig. Eközben, reményeink szerint, azt az ívet is be tudjuk majd járni, hogy az MCC hamarosan mindenki számára olyan intézményt jelent, ami egy nemzetközileg jegyzett és a nemzetközi világban beágyazott, de elkötelezetten a magyar nemzet érdekében dolgozó, szellemi, oktatási, nevelési, kutatási és tulajdonképpen think-tank feladatokat ellátó központ.

Az új közérdekű vagyonkezelői alapítvány milyen változást hoz rövid és középtávon az MCC életében?

Ez az eszköz, nem pedig a cél a fenti átalakulások sodrában. Rendkívül jelentős támogatást és vagyont kapott az alapítvány a parlament döntése értelmében, a korábbi alapító család és a kormány jóvoltából. Ez a kapcsolat ugyanakkor most megszakad, hiszen ettől kezdve az intézmény működtetésével kapcsolatos teljes vagyonkezelői és szakmai felelősség a kuratóriumot terheli. Ennek a változásnak a jogi leképeződése a vagyonkezelői alapítvánnyá történő átalakulás, amely a bírósági nyilvántartásba vétellel már le is zárult. Az új összetételű kuratórium és felügyelő testület, valamint a vagyonellenőr személye garancia a kontinuitásra, a minőségi szakmai munkára, a nemzetközi nyitottságra, a hazafias szemléletre, s nem utolsó sorban a fegyelmezett vagyongazdálkodásra.

Milyen finanszírozási források álltak eddig az intézmény rendelkezésére?

Az Alapítvány eddig jóval szerényebb, bár az elmúlt néhány évben a korábbiakhoz képest magasabb számokat tartalmazó költségvetési bevételi oldalát eddig több irányból érkező állami, magánadományozói és alapítványi forrás fedezte. Ebből működtek az MCC-ben a határon belüli és azon kívüli képzési programok, a szakmai konferenciák, s ebből valósult meg több mint 150 egyetemista bentlakásos, valamint több mint kétezer általános és középiskolás külsős rendszerben megvalósuló képzése. Ehhez képest történik most meg a léptékváltás.”

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. június 22. 10:53
Lopni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes...
Menhetten
2020. június 22. 08:24
A héten 300 milliárd forintocska vesztette el közpénz-jellegét Orbán jóvoltából. Az egyetlen tollvonásra eltűnt 300 milliárd forint annyi, mint a lakosság 12 évi nyugdíjmegtakarításának tizede De ebből a pénzből tízszer felújíthatnánk a Láchidat vagy tíz új hidat építhetnénk Szegednek. A felsőoktatásban tanuló tehetségekre két év alatt nem költ annyit az állam, mint amennyit most egy Tihanyi tehetséggondozó alapítványhoz juttattak. Orbán szerint a tehetséggondozásra nincs is alkalmasabb személy, mint Habony Árpád barátja és Mészáros Lőrinc üzlettársa, aki már tavaly ki lett tömve, amikor a közmédia, a TV2 és az ATV összes reklámidejét értékesítő cégbe vásárolta magát. A 300 milliárd forintnyi Richter és MOL részvényt az alapítvány akár 3 hónapon belül teljesen észrevétlenül és átláthatatlanul eladhatja. (
BőröndÖdön
2020. június 21. 21:24
Hitvány,tolvaj rezsim.
mucsay
2020. június 21. 21:19
horizontálisan és vertikálisan micsoda a micsodátokba, gyerekek, nem lehetne egyenesen beszélni velünk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!