Elkaszálva

2015. október 04. 13:37

A kisebbségben maradt bírák szerint a testületnek még csak nem is lett volna szabad a népszavazás témájával foglalkozni. Miután megtette, törvénysértést követett el.

2015. október 04. 13:37
Kardos Ernő

„Az alkotmánybírósági verdikt szerint a nők azért mehetnek nyugdíjba 40 év munkaviszony után, mert az Alaptörvény külön intézkedéssel védi a nőket, a fogyatékkal élőket és az időseket. A taláros testület minapi népszavazást ellehetetlenítő határozatából tehát az is következik, hogy ha egy esetleges sikeres referendum a férfiak számára is lehetővé tenné a korai nyugdíjazást, azzal a nők fokozott védelme megszűnne Magyarországon.

Azonban ne engedjük magunkon elhatalmasodni a nőket a férfiakkal szembeállító politikai szándék gondolatát. Inkább menjünk tovább az ítélet böngészésében: az Alkotmánybíróság népszavazást elutasító határozatának másik fontos indoka, hogy költségvetést érintő ügyekben az Alaptörvény szerint nem lehet népszavazást tartani. A kivételes memóriával rendelkezőknek persze azonnal eszükbe jut, hogy a bírák korábban – a mostani döntéssel ellentétes módon – támogatták a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetéséről szóló referendumot.

Javasoljuk azonban, hogy továbbra is hessegessük el magunktól a politikai döntés gyanúját, hisz normális körülmények között nem természetes, hogy a független alkotmánybírák – akik között szép számmal találunk egykori fideszes parlamenti képviselőket – pártkatonaként viselkedjenek, és a kormány szája íze szerinti döntést hozzanak. Mindenesetre a kisebbségben maradt bírák: Kis László, Lévay Miklós, de a szintén Fidesz által jelölt Stumpf István és Szalay Péter szerint a testületnek még csak nem is lett volna szabad a népszavazás témájával foglalkozni. Miután megtette, törvénysértést követett el.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. március 25. 07:15
Sokadszor is zátonyra fut a politikai célzatú balliberális akciózás. Hála Istennek! A kutya ugat a karaván halad.
Tiszafa
2015. október 29. 21:23
Ha valaki népszerűség hajhászás miatt népszavazást kezdeményez a másik fél (általában az állam) kontójára, annak le kéne tennie az asztalra egy tisztességesen kimunkált tanulmányt, hogy az ötlete mi pénzkiesést jelentene a költségvetésnek és azt ő hogyan ellentételezné. Egy "Népszavazási Engedélyezési Bizottság" 2/3-os döntése kellene a tanulmány elfogadásához. Ha ezt a szintet az ötletgazda párt, vagy pártcsoportosulás megugorja, akkor hajrá! Mehet a népszavazás. Az alkotmánybírák sokkal komolyabb feladatok ellátására hivatottak. Ki kell az ilyen ripacskodásokból hagyni őket! Az is jó lenne a Jobbik-nak, ha mindenki szülinapra kapna az állam-bácsitól 2 millát ajándékba. Erről is lehetne népszavazás...Hogy megugorna már a párt népszerűsége.
puszika
2015. október 29. 21:22
Ernőke!! NE BÖNGÉSSZÉL! Az bíróság döntött.Nektek meg keserű lett a szájatok íze. Bizony az epe csinál ilyen bajt. Mivel az Alkotmánybíróság a legmagasabb testület,döntését csak tudomásul lehet venni.Tegyétek ezt .És nincs epeömlés amit kiköpködtök!!
antioxi
2015. október 29. 21:22
"...kisebbségben maradt (libsibibsi) bírák..." még mindig túl sokan vannak. Na, de majd biológia megoldja ezt a problémát is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!