Menekülők Budapesten: „tranzitterületeket” alakítanak ki a pályaudvarok környékén

2015. augusztus 05. 12:59

Tranzitterületeket alakítanak ki a Budapesten áthaladó menedékkérőknek a Baross téri aluljáróban, valamint a Nyugati és a Déli pályaudvarhoz kapcsolódó közterületeken – jelentette be Pető György, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője. Ezeken a helyeken biztosítják a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat.

2015. augusztus 05. 12:59

A migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett „tranzitterületeket” alakítanak ki Budapesten, ezeken a főváros biztosítja a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat – közölte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője szerdán Budapesten. Pető György az ügyben a főpolgármester kezdeményezésére tartott egyeztetésről beszámoló sajtótájékoztatón elmondta: ilyen területet alakítanak ki a Keleti pályaudvarnál, a Baross téri aluljáróban; valamint a Nyugati és a Déli pályaudvarhoz kapcsolódó közterületeken. 

Az egyeztetést azért tartották, hogy a legkisebb városi terheléssel, a leghatékonyabb együttműködéssel, a leggyorsabban átsegítsék Budapesten a migránstömegeket. A megbeszélésen jelen voltak önkéntes segítők, civil és karitatív szervezetek, állami szervek és szervezetek, a fővárosi önkormányzat érintett intézményeinek, valamint a Budapesti Polgárőr Szövetségnek a képviselői – közölte Pető György.

Elmondta, a tranzitterületek kijelölésével, egyfajta jószolgálati szerep betöltésével az önkéntesek segítő tevékenységét támogatva szeretnék szervezettebbé tenni a migránsok továbbutazását a befogadóállomások felé, és ezzel párhuzamosan szeretnék mentesíteni a környékbeli területeket a migrációs jelenség terhelő, kedvezőtlen hatásaitól. Az érkezőket elkísérik a tranzitterületre, továbbá a higiénés és egészségügyi lehetőségekkel, valamint a továbbutazással kapcsolatos tájékoztatással látják el őket.

A főváros a három tranzitterületen vízvételi lehetőséget, zuhany- és WC-használatot biztosít. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az igénybe vett területeken - fokozott fertőtlenítés alkalmazása mellett - gyakoribb takarítást és szemetesedény-ürítést, -elszállítást szervez. A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. biztosítja a WC-konténereket, illetve azok megfelelő állapotú üzemeltetését. A Budapesti Közlekedési Zrt. ad két buszt, amely a pályaudvarok között jár majd.

Pető György közölte, ezzel párhuzamosan nem tanácsolják a menetrend szerinti, közösségi közlekedési járatok használatát a migránsok számára. Jegy nélküli utazás esetén a jegyellenőrök és a munkájukat támogató közterület-felügyelők az érvényes szabályozás szerint járnak el - mutatott rá. Mint mondta, a BKK Közút Zrt. mint az aluljárók üzemeltetője biztosítja a tranzitterületen legszükségesebb szolgáltatáshoz szükséges helyiségek hozzáférését.

Pető György tájékoztatása szerint felkérték a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a Készenléti Rendőrséget, hogy járőrtevékenységük szervezésénél legyenek különös figyelemmel arra, hogy a három érintett pályaudvar környékén kialakítandó tranzitterületen kívül (például a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren észlelt migránsokat) – amennyiben jogszabály más eljárást nem ír elő az érintettekkel kapcsolatban – irányítsák a legközelebbi tranzitterületre.

Továbbá kérték a rendőrségtől, hogy a tranzitzónákon belül és azok közvetlen környékén biztosítsák – ahogy eddig is – a migránsok közötti erőszakos cselekmények, valamint az esetleg megjelenő, az ellenük és segítőik ellen irányuló szélsőséges indíttatású, agresszív magatartások kezelését. A Budapesti Polgárőr Szövetséget arra kérték, hogy szervezzenek figyelő-jelző szolgálatot a zónák környékére – közölte.

Pető György elmondta: a bevándorlási hivatal regionális igazgatóságát felkérték, hogy a tranzitterületeken tartózkodók idegenrendészeti ellenőrzését „a lehetséges legsűrűbb módon szervezze meg”. A főváros szociális intézményeit és az utcai szociális munka ellátásában szerződéses viszonyban álló szervezeteket pedig arra kérték, hogy működjenek közre az alapvető egészségügyi és higiénés viszonyok biztosításában, például alapvető ruhaneműkkel való ellátással. A Főkert Nonprofit Zrt. aktívabb zöldfelületi munkájával biztosítja a váratlan mértékű igénybevétel miatti „zöldfelületi romlás megakadályozását”.

Pető György elmondta, a megbeszélésen hangsúlyozták, hogy a fővárosi önkormányzatnak nincs jogszabályi kötelezettségen alapuló közvetlen tennivalója és felelőssége a migránsokkal kapcsolatban. „Van viszont felelőssége a fővárosi közterületek rendezettsége, használhatósága tekintetében, van felelőssége abban, hogy a migránsok jelenléte a lehető legkisebb mértékben terhelje a városlakók mindennapi életét” – fogalmazott. Szavai szerint egyértelművé tették azt is, hogy a főváros vezetése nem tud és nem is akar szállást nyújtani a migránsoknak.

Pető György elmondta, hogy a bevándorlási hivatal szerdai tájékoztatása szerint január elsejétől 103 ezer 200 migráns jelentkezett regisztrációra. Ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége „főszabályként Budapesten keresztül kell, hogy eljusson a befogadóállomásig” – mutatott rá. Közölte, a fővárosi felajánlásokhoz szükséges költségvetési fedezet biztosítását a főpolgármester és Kocsis Máté rendészeti tanácsnok a szeptember 2-ára tervezett Fővárosi Közgyűlésen kezdeményezi.

A sajtótájékoztató kezdetén – mielőtt ismertette az egyeztetésről készült tájékoztatót – Pető György közölte, kérdésekre nem áll módjában válaszolni.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2015. augusztus 06. 06:24
A migránsok táborozását nem könnyíteni kell, hanem lehetetlenné kell tenni. Mivel 24 órán belül tovább lehet utazni, nem maradhat egy sem 24 óránál többet Budapesten. Minden eszközzel el kell őket riasztani. Tilos legyen a vízosztás a részükre; ha elkezdenek sátorozni, a sátraikat lovasrendőrökkel kell széttapostatani. Mert amíg nem tudják meg, hogy itt nem kaphatnak a ki- és elutasításon kívül semmit, addig jönni és maradni fognak.
Fakutya Lázár
2015. augusztus 06. 00:43
Mire ezt megvalósítják, addigra Európa tele lesz idegen népekkel. A liberális jogvédők cionista gazdáik parancsára folyamatosan próbálják elfogadtatni az idegeneket. Velük való keveredésre illetve a kultúrák összeolvasztására ösztönöznek. Ezzel legyengítik és megsemmisítik az őshonos európai rasszt. Minőségtelen, öntudatlan véglényeket termelnek ki, akiket a zsidók hercege egyszerűen tud irányítani, illetve rabszolgának használni. Sajnos nyugaton ez már megvalósult. Most Kelet-Európát is megpróbálják multikulturális olvasztótégellyé változtatni. Ha Európa elbukik, onnantól már nagyon könnyű a zsidó világbirodalom megvalósítása. Birodalmuk az európai ember kiirtásával jár, és a káosz torz világa szabályainak érvényesítésével. Nem engedhetjük, hogy megvalósítsák! Európa fiainak minden eszközzel fel kell lépniük a zsidó világuralmi törekvések ellen! Európában mi fogjuk érvényesíteni akaratunkat, mely helyreállítja a rendet és elűzi a hódítókat. Varga-Vikernyés Sándor — NemzetiArcvonal.net
Fakutya Lázár
2015. augusztus 06. 00:42
Ennek első része a zsidó állam létrehozása. Ez már egy jó ideje megtörtént. Izrael a második világháború után komoly világpolitikai tényezővé nőtte ki magát amerikai háttértámogatással. A terv második foka a Nagy Izrael létrehozása, és ez az, ami jelen helyzetben a legaktuálisabb. Nagy Izrael az Eufrátesztől a Nílusig terjedne, ez a terület magába foglalná a jelenlegi Izraelt, Szíriát, Egyiptomot és Irak egy részét. Más szóval a Közel-Kelet felét elfoglalná. Érdekes módon pont ezekből az országokból érkezik a legtöbb bevándorló Európába. Ezek az országok viszonylag jó gazdasággal és természeti erőforrásokkal rendelkeztek, például olajjal. Az Amerikai Egyesült Államok Izrael kérésére pontosan ezért itt robbantott ki háborúkat és lehetetlenítette el az életet. Mivel az említett országok területeit az eljövendő Nagy Izraelben zsidóknak kell, hogy lakjanak, így az ottani lakosságot fel kell számolni. A háborúk által romba döntött országok lassan kiürülnek. Akik mégis maradnak, azokat a szintén zsidó irányítás alatt lévő ISIS – (ellen-iszlám/ellen-állam) terrorszervezete irtja ki, megteremtve ezzel az életteret a zsidók számára. Mivel ilyen nagy számban még sosem érkeztek bevándorlók Európába a Közel-Keletről, így joggal mondhatjuk, hogy Izrael elkezdte megteremteni magának az életteret és munkálkodik egy nagyobb állam létrehozásán.
Fakutya Lázár
2015. augusztus 06. 00:42
A menekült-invázió Nagy Izrael előkészítése • július 29, 2015 Több írásunkban hangsúlyoztuk, hogy a menekültáradatot cionista háttérhatalmi erők irányítják. Elég megnézni a zsidó származású szakértőkkel kitömött jogvédő szervezeteket, akik pénzzel, élelemmel és ruhákkal látják el a beözönlőket. Ők a jogokra hivatkoznak, a háttérben viszont sokkal sötétebb tervek lappanganak, melyeket a zsidóságnak a szabadkőművességgel összefonódott rétege próbál megvalósítani. Utalunk itt a cionista világuralmi törekvésekre, melyek a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben vannak megfogalmazva. Ezek között létezik egy terv, mely a zsidó világbirodalmat készíti elő különböző fokozatokon keresztül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!