Az egykori vasfüggöny mentén épül kerékpárút

2013. február 7. 14:26
A uniós projekt során 9 ezer kilométer hosszan jelölnek ki túraútvonalat, amelynek nagy része kerékpárút lesz és a norvég határtól a Fekete tengerig, 20 ország érintésével halad majd az egykori vasfüggöny nyomvonala mentén.

Az Európai Unió anyagi támogatásával, több országot is érintő európai turizmusfejlesztési projekt részeként valósulhat meg a Vasfüggöny Kerékpárút, amelynek átadását 2014 harmadik negyedévére tervezik – jelentették be csütörtökön azon a projektindító konferencián, amelyet Szombathelyen tartottak.

Az Európai Unió transznacionális Délkelet-Európa Programja által támogatott „Fenntartható mobilitás a legújabb EuroVelo-útvonal, a Vasfüggöny Kerékpárút mentén” elnevezésű projektben magyar, görög, bolgár, macedón, szerb, horvát, szlovén, osztrák és szlovák partnerek működnek együtt - sorolta Polgár Tibor, a projektben magyar részről irányító szerepet betöltő Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A projekt során 9 ezer kilométer hosszan jelölnek ki túraútvonalat, amelynek nagy része kerékpárút lesz és a norvég határtól a Fekete tengerig, 20 ország érintésével halad majd, zömmel a volt varsói szerződés egykori tagállamaiban, az egykori vasfüggöny nyomvonala mentén – hangoztatta a sajtótájékoztatón Michael Cramer, az Európai Zöld Párt (EGP) képviselője, az Európai Parlament tagja, a program egyik kezdeményezője.

A politikus hangsúlyozta, hogy a kerékpáros turizmus ma már jelentős gazdaságformáló erő lehet egy-egy térségben, a kerékpáros turisták ugyanis egyre többet költenek és ez pozitív hatással van a helyi kereskedelemre és gazdaságra. Lehet, hogy az európai turisták nem mindegyike ismeri Szombathelyet, de a vasfüggönyről már biztosan mindenki hallott és ez elegendő motivációt ad nekik ahhoz, hogy eljussanak ide – jegyezte meg.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés