Felejtsen el mindent, amit a vezetésről tud – megújul a KRESZ!

2024. február 12. 19:15

Az 1976. január 1-én bevezetett, ma hatályos KRESZ a jóval korábbi, 1968-as Bécsi egyezményhez való csatlakozás eredményeként született, így az alapjai már több mint 55 évesek.

2024. február 12. 19:15
null

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint széleskörű társadalmi együttműködésben újul meg a KRESZ. A tájékoztatásuk szerint az 1976. január 1-én bevezetett, ma hatályos KRESZ a jóval korábbi, 1968-as Bécsi egyezményhez való csatlakozás eredményeként született, így az alapjai már több mint 55 évesek. 

Az ÉKM átfogó felülvizsgálatot indított a közlekedési magatartást meghatározó jogszabályi környezetet érintően, amelynek kiemelt része a KRESZ megújítása”

– fogalmaztak. 

A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy a KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, ezért kiemelten fontos, hogy a megújítása során olyan gyakorlatias szabályozás szülessen, amelyek középpontjában a biztonságos közlekedés áll, és amely növeli a közlekedésben részt vevők szabálykövető magatartását. Az ÉKM a korábbiakban - folytatták - 12 szakmai szervezettől 381 javaslatot gyűjtött össze, amelyek mintegy harmada koncepcionális alapokat érintett. Ez világossá tette, hogy a szabályozás átfogó megújítására van szükség, amelynek szakfeladataival a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-t bízta meg.

(MTI)

Nyitókép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsek-3
2024. február 13. 08:38
Remélem nem a mandiner irja
Zsolt75
2024. február 12. 23:19
Mindent? Nebazmeg!
véna
2024. február 12. 20:29
Vannak akik most is leszarják és lesznek akik azt is leszarják majd.
Akitlosz
2024. február 12. 20:28
Aki nem értett velem egyet azzal, hogy a "Felejtsen el mindent, amit a vezetésről tud" egy nagyon felelőtlen és veszélyes javaslat ő felejtsen el mindent, amit a vezetésről tud!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!