Lázár János: Semmilyen együttműködés nem lesz Hódmezővásárhely és a kormány között

2023. november 20. 22:37

Abban az esetben, ha olyan polgármestert választanak, aki „elárulta a hazáját”.

2023. november 20. 22:37

A főbb vonalakon lesz vasúti pálya felújítás, egyszerűsítik a jegystruktúrát, ezáltal stabilabb lesz a menetrend és így kiszámíthatóbb a közlekedés – nyilatkozta Lázár János mai bizottsági meghallgatása után az RTL Híradó kérdésére.

Arra a kérdésre, hogy fenntartja-e azt a korábbi kijelentését, miszerint ha Hódmezővásárhelyen a jövő évi önkormányzati választáson Márki-Zay Pétert választják meg polgármesternek, akkor nem lesz együttműködés a kormányzattal a miniszter ezt válaszolta: 

„A kormány mindenkivel együttműködik, aki betartja az országban általában működő játékszabályokat, például az Alaptörvényt és tiszteletben tartja az ország működését. Nekünk azokkal a politikusokkal van problémánk, akik külföldről pénzt fogadnak el és idegen érdekeket szolgálnak”. 

Azokkal nem tudunk együttműködni, ez független a polgármester személyétől. Nekem tök mindegy, hogy ellenzéki vagy kormánypárti egy polgármester, az a kérdés, hogy a törvényeket, illetve a politikában meglévő játékszabályokat betartja-e valaki”.

Hozzátette: „Ha valaki külföldről politikusként pénzt fogad el, hogy az országát elárulja, azzal a kormány nem fog együttműködni. 

Semmilyen együttműködés nem lesz Hódmezővásárhely és a kormány között, hogy ha olyan polgármestert választanak, aki elárulta a hazáját.”

Nyitókép:  Képernyőfotó
 

 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. december 07. 02:19
MZP korrumpált bolond. Hadházy Ákos lófaszára hasonlít. Egyformák. Félőrültek! Klinikai esetek.
Ninini
2023. november 24. 16:14
Kontraproduktív. Ott is magyarok laknak. Nem mondhatod meg nekik, hogy kit válasszanak. Brüsszelből elég egy.
NokiNokedli
2023. november 22. 21:40
Nyílt zsarolás egy botcsinálta minisztertől! Lázár nem árulta el a hazáját (csak kicsit), viszont Hódmezővásárhely pénzét szépen eltapsolta. Más kérdés, hogy Makizaj külföldi ügynök. Érthetetlen, hogy nem darálja be a fidesz furkósbotja Ó.Lajos Sanya.
19csorobi59
2023. november 21. 16:29
A hazaáruló az,aki ellopja az ,eltünteti az EU-s pénzeket!Orbán maffiafőnökkel te is közöttük vagy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!