Minél több forgalmi sávot alakítanak át, annál több lesz a dugó – taxisok Karácsony karóiról

2023. augusztus 13. 21:24

„Nem mindenki fogadja nagy ovációval” az Üllői úti karókat Metál Zoltán szerint.

2023. augusztus 13. 21:24
null

A taxisok is megszólaltak Karácsony Üllői úti „karói” ügyében. Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, az intézkedés tovább fokozza a forgalmi dugók kialakulását.

„Ha a valódi szándéka a fővárosnak arra irányult, hogy jól elkülönítse a kerékpárosokat, rollereseket a közúti forgalmi sávok szűkítésével, és úgy, hogy emellett minden egyéb jármű számára megakadályozza azok használatát, akkor ezt sikernek könyvelhetik el, 

de ezzel az intézkedéssel csak tovább fokozzák a közúti járműforgalmi dugók kialakulását 

– nyilatkozta a lapnak Metál Zoltán. A Taxisszövetség elnöke kiemelte: minél több forgalmi sávot alakítanak át, annál több és állandó lesz a dugó.

Véleménye szerint ez már most látható és tapasztalható Budapesten, amit persze „nem mindenki fogad nagy ovációval”

Sok bosszúságot okoznak az Üllőire kihelyezett cölöpök

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a főváros vezetése az Üllői úton a korábbi buszsávot bicikliúttá alakította át, ami rendkívüli módon három és fél méter széles. A sávot zöld, hajlékony műanyag cölöpökkel szegélyezték, amelyek nem nyújtanak megfelelő védelmet a kerékpárosoknak.

Az Országos Mentőszolgálat is megszólalt az ügyben, közleményükben hangsúlyozták, hogy az újonnan kialakított biciklisávok nagyban megnehezítik a mentőautók haladását.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Pixabay

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
panyigai péter
2023. augusztus 14. 20:54
Sivalkodnak és fenyegetőznek a tuskó taxis gyilkosok, jó az irány.
bkstmsd
2023. augusztus 14. 11:24
Már tudjuk mi lesz KARIGERI legközelebbi szemétsége! Felszóratja majd a még létező forgalmi sávokat gumigyilkos delta szögekkel. De előbb gumijavító műhelyeket nyit a gyurcsányékkal közösen!
backdrive
2023. augusztus 14. 10:19
A Bolt támogatta az így kialakított kerékpár utakat.. Vagy az nem taxi? :D
cutcopy
2023. augusztus 14. 08:59
Ilyen egy jogsi nélküli főpolgi városa..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!