„Jobban is kellene vezetni" – változhat a B kategóriás jogsi megszerzése

2023. július 11. 18:11

Lázár János szerint szükséges a KRESZ felülvizsgálata.

2023. július 11. 18:11
null

Lázár János építési és közlekedési miniszter is megszólalt az Árpád hídon történt tragédia kapcsán, mikor is egy illegális gyorsulási verseny közben egy Mercedes sportautó sofőrje elvesztette uralmát az autó felett, majd a szalagkorlátot átszakítva elgázolt egy biciklist, aki az életét vesztette. A tárcavezető kifejtette, hogy a magyar utakon a balesetek 60 százalékát a rossz járművezetői döntések okozzák. A gázolással kapcsolatban megjegyezte:

„gyilkosságnak tartom”.

A Világgazdaság tudósítása szerint Lázár megjegyezte, ha az érintették betartották volna az érvényes szabályokat, a tragédia nem következett volna be. Kijelentette, a konkrét esettől függetlenül az Építési és Közlekedési Minisztérium megkezdte a KRESZ felülvizsgálatát a Belügyminisztériummal közösen. Az átalakítást ősszel társadalmi egyeztetésre bocsátják. 

Lázár János szerint a közlekedési jogszabályok módosítására azért van szükség, mert egyszerűen nem adnak választ az elmúlt húsz évben megváltozott közlekedési rendre, külön kiemelte a budapesti közlekedési helyzetet. Úgy fogalmazott, hogy a KRESZ jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy mindenkinek helyet csináljon az utcán, márpedig ezt a szempontot érvényesíteni kell a szabályozásban. 

Modern, innovatív KRESZ-re van szükség, nem pedig olyan megközelítésre, hogy a közlekedés melyik szereplőjét támogatjuk, és melyiket nem”

 – húzta alá. 

Nyitókép: MTI/Komka Péter

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tizennyolcfok
2023. július 16. 19:14
vagy lézerblokkolót kéne használni, mint ez a pszichopata lázár.
gegrolla
2023. július 11. 23:59
Kell az újabb kresz, mert a jelenlegi kb a vaskori ökrös szekerekre íródott.De kell a kötél általi halálbüntetés visszavezetése is, az ilyen rohadék gyilkosokra.
Hekimeki
2023. július 11. 21:28
Eredj már abba a szájba tekert jó büdös kurva anyádba!!!! Majd két évente menjünk megint vizsgázni KRESZ ből bazdmeg mert ti változtatok minden faszon. Aki így versenyzik az utakon le kell csukni a kurva anyjába ennyi de nem az egyszerű embet kell büntetni rohadjatok meg!!!!!
Asztis
2023. július 11. 20:49
Sejtettem, hogy ez lesz: szivassuk az egyszeri embert
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!