„Ez gyilkosság” – Lázár János is megszólalt az Árpád hídi baleset kapcsán

2023. július 11. 17:04

A tárcavezető rámutatott, hogy az egész vezetési kultúra felülvizsgálatra szorul.

2023. július 11. 17:04
null

 

Gyilkosságnak tartja az Árpád hídi balesetet Lázár János, építési és közlekedési miniszter. A tárcavezető erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt.

„A balesetet egyszerűen gyilkosságnak tartom, nem kevesebb annál. 

Azt remélem, hogy azok, akik ezt elkövették, méltó büntetésben részesülnek”

– fogalmazott Lázár.

Bár a történteken már nem tudnak változtatni, teljesen átalakítják a KRESZ-t. Az RTL tudósítása szerint a miniszter is elismerte, ha a jelenlegi szabályokat betartják, akkor nem történt volna meg ez a tragédia. Majd megjegyezte, hogy ettől az ügytől és a hasonló balesetektől eltekintve is elkezdte a minisztérium felülvizsgálni a KRESZ-t: az ősz folyamán több társadalmi egyeztetést szerveznek a témában.

A tárcavezető arra is rámutatott. hogy az egész vezetési kultúra felülvizsgálatra szorul, azt tervezi, hogy az egész B kategóriás jogosítvány megszerzésének kérdését átalakítja – hangzott el az RTL Híradójában.

Augusztus elsején lép hatályba az állami építési beruházásokat szabályzó új törvény

Augusztus elsején lép életbe az állami építési beruházások teljes életciklusát szabályozó új törvény, amely az összes, legalább 50 százalékban magyar költségvetési, illetve uniós forrásból finanszírozott beruházásra vonatkozik a jövőben – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy 5500 milliárd forint értékű állami beruházást kellett felfüggeszteni az elmúlt évben, miután 2010-2022 között 28 ezer milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban. Ismertetése szerint 3300 milliárd értékű folyamatban lévő beruházást kell befejezni, a tárca felügyelete alatt, emellett 1300 milliárd forint értékben 200 beruházás tervezése zajlik.

Lázár János hangsúlyozta, hogy

 az új törvény 32 év után újraszabályozza a közpénzek elköltésének kereteit és feltételeit.

 A jogszabály társadalmi vitájában mintegy ezer javaslat érkezett 40 szakmai szervezettől – jegyezte meg.

Az összeállítását alább tekinthetik meg:

MTI/RTL

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

 

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JohnnyBeGood
2023. július 12. 00:11
Lázár szolgálati kocsija - Lázárral a kocsiban - is ölt embert, - mert gyorsan hajtatott - így jobban ismeri az ilyen eseteket. Persze, ostoba ember módjára kapkod, mindent meg akar változtatni és mindenkit meg akar büntetni. Az egyetlen elkövető helyett, mindenki bűnös, mindenki bűnhődni fog. A gyilkos meg megússza felfüggesztettel, - szokás szerint - és versenyzik tovább.
fatman
2023. július 11. 20:44
lézer jános? kurva hiteles... amúgy ja, gyilkosság, és megússza 5 évvel a köcsög?
fintaj-2
2023. július 11. 18:14
A Magyar Gyorsulási Szövetség-et és az alája tartozó különböző egyesületeket, közöttük néhány katasztrófavédelmit is, közhasznú sportegyesületként engedélyezni a köz hasznát szolgálni köteles jogalkotás megcsúfolása. A sebesség megszállottainak és a kinek van gyorsabb autója, pénze embereknek pénzmosásra is alkalmas szervezeteit szigorú korlátok közé kellene szorítani. Az ilyen közúti baleseteket okozó partizánokat, elrettentésre alkalmas, anyagi és börtönbüntetéssel kellene súlytani.
Akitlosz
2023. július 11. 17:54
Ha a KRESZ-en akar változtatni, akkor azt írja bele, hogy tilos legyen egyszerre zöldet kapniuk a gyalogosoknak és az autóknak is ugyanarra a gyalogátkelő helyre! Na mert az balesetveszélyes helyzet, ráadásul mesterségesen csinálják! Meg azt a tökkelütött jobbra tartást párhuzamos haladásra alkalmas úttesten vegye ki! Értelmetlen a 130 km/h haladni óhajtó személygépjárműveket és motorokat a 80 km/h-val haladó kamionok közé és sávváltásra kényszerítgetni. Az a jó mindenkinek, ha folyamatosan lehet haladni a belső sávban 130 km/h-val. Szabályosan úgysem előzheti senki. Mi az anyja kínja értelme van erőszakkal elüldözni akarni onnan a személygépjárműveket a lassú kamionok közé? Csak lassítja és drágítja a forgalmat valamint veszélyesebbé teszi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!