Özönlenek a rendőrök felajánlásai a balesetben árván maradt kisfiú számára

2023. június 14. 19:50

Egy ötéves kisfiú szombat este egy nagykanizsai balesetben elveszítette várandós édesanyját és nagymamáját, őt 25 éves rendőr nagybátyja veszi magához. A Zala megyeiek után a budapesti rendőrök is gyűjtésbe kezdtek számukra, jönnek az adományok.

2023. június 14. 19:50
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

***

Június 10-én este Nagykanizsán a 7-es számú főútvonal és a Hevesi Sándor utca kereszteződésében két személygépkocsi ütközött össze, a balesetben egy 32 éves letenyei nő és egy 57 esztendős tótszentmártoni nő életét vesztette – később derült ki, hogy anya és lánya voltak, a fiatalabbik hölgy várandós volt, nagyobbik, ötéves gyermeke a hátsó ülésen rögzített gyermekülésben élte túl a karambolt.

Az elhunyt idősebb hölgy fia, a másik elhalálozott nő testvére Szabó Dániel őrmester, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság 25 éves járőre, aki

a tragédia után úgy döntött, magához veszi árván maradt unokaöccsét.

A gyámhatóság ideiglenesen ezt jóváhagyta, a fiatal rendőr anyagi körülményei azonban nehéz feladat elé állítják.

Emiatt először a Zsaruellátó Egyesület kezdett gyűjtést szervezni számára, aztán csatlakoztak ehhez a budapesti rendőrök is. Részben azért, mert a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapja bír akkora nézettséggel, hogy méltó nyilvánosságot adjanak ennek a nemes összefogásnak, részben pedig azért, mert a „budapesti rendőrök tényleg olyanok, mint egy nagy család” – mondta telefonon lapunknak Nothoff Ingrid, a BRFK kommunikációs osztályának munkatársa.

Elképesztő összefogás jött létre, konkrét összeget nem tudunk, de az őrmester elöljárója szerint sok pénz érkezett be a számlára” – magyarázta Nofhoff, hozzátéve, hogy

nagyon sok rendőr utalt magánadományt bajba került kollégája számára,

de volt olyan cég is, amely azt vállalta, hogy havi 50 ezer forintot utal át a rendőrnek decemberig, hogy az alapkiadásai folyamatosan fedezve legyenek. A budapesti rendőrök adományaiból emellett egy közös csomagot is összeállítottak az ötéves gyermek számára gyermekjátékokból, édességekből, és volt olyan sportegyesület, amely például egy biciklit ajánlott fel az árván maradt kisfiú számára.

Mint a BRFK kommunikációs munkatársa a Mandinernek elmondta: a jótékonysági akciót nem zárják le, addig tart, amíg az emberek úgy érzik, hogy hozzájárulnak a gyűjtéshez.

--

A támogatásokat az MHB banknál Szabó Dániel néven vezetett 10104985-25120600-01005008 számlaszámra várják.

--

--

Nyitókép:   Rendőrök sorfala a státusztörvény elleni tiltakozás egyik helyszínén Budapesten 2023. május 19-én   (forrás: Balint Szentgallay / NurPhoto via AFP)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. június 15. 16:34
Szemkilövő országúti rablók, buzisimogatok, ciganyvédők, zsidók sunyi csicskái. A levegő is kár beléjük!
Zolotarjov
2023. június 15. 09:49
Na ugye..
simonvitéz
2023. június 15. 04:34
Ha nem ülnek autoba, még most is élnének. Isten nyugosztalja őket.
Draco Paladin
2023. június 15. 00:57
Szegyen, hogy egy rendor nem tud a fizetesebol eltartani egy gyereket. De az Aranybullara meg a faszom stadionokra van penz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!