Karácsony Gergely ismét lezárja hétvégente a rakpartot

2023. június 18. 11:38

A terveik szerint ezen a nyáron nemcsak hétvégékre, hanem hosszabb időre is birtokba vehetik majd a gyalogosok és a kerékpárosok a rakpartot.

2023. június 18. 11:38
null

Szombaton megnyitották a pesti alsó rakpartot, amelyet a városlakók ismét korzóként, köztérként használhatnak hétvégenként. A nyitóhétvégén többek között kiállítással, zenével és gyerekprogrammal várták az érdeklődőket.

A szezonnyitó sajtótájékoztatón a főpolgármester kiemelte, az elmúlt években a budapestiek már megszokhatták, hogy hétvégente a gyalogosoké és a kerékpárosoké a pesti alsó rakpart. Kevés olyan város van a világon, amely ilyen kulturális és természeti örökséggel bír – hangoztatta Karácsony Gergely, hozzáfűzve: az elmúlt évtizedekben azonban az embereknél is fontosabb volt az átmenő autóforgalom.

Itt az ideje, hogy az autók helyett az embereké is legyen a pesti alsó rakpart! – mondta. Kifejtette: ezen a nyáron nemcsak sétálni lehet majd a rakparton, hanem a 150 éves Budapest örökségéről is szóló programokkal, vendéglátással, kiállításokkal várják az érdeklődőket.

Erre példaként említette, hogy a 2-es villamos alatt lévő muzeális viadukt területe, amely korábban vendéglátás színhelye volt, most ismét megnyílik a nagyközönség előtt. Karácsony Gergely emlékeztetett: a pesti alsó rakpart tervezése folyamatban van; számos civil szervezettel együttműködve azon dolgoznak, hogy fokozatosan megváltozzon a funkciója;

tervezik, hogy ezen a nyáron nemcsak hétvégékre, hanem hosszabb időre is birtokba vehetik majd a gyalogosok és a kerékpárosok a rakpartot,

de ezzel kapcsolatban még zajlanak az egyeztetések. A főpolgármester közölte: a projekt házigazdája a Város és folyó egyesület (Valyo), amelynek megbízásából, velük partnerségben a fővárosi önkormányzat alakította ki ezt a programot.

A projektben részt vett a Budapest Brand, a Budapesti Közművek, a Fővárosi Vízművek, a BKV, a Mahart és a Főkert. Tömör Miklós, a Valyo egyesület projektmenedzsere elmondta, már 13 éve foglalkoznak a budapesti Duna-parttal. A szervezet azért jött létre, hogy megpróbálja összekapcsolni a várost és a Dunát. Céljuk, hogy hosszú távon gyalogos, rekreációs és sportfunkciót töltsön be a rakpart, amelyhez parkot, fasort és zöldterületeket szeretne létrehozni a főváros. A Főkert jóvoltából több mint száz növény, valamint árnyékolók, gyerekzóna, grillezők és pihenőhelyek várják majd a városlakókat – tette hozzá a projektmenedzser.

A 2-es villamos vonala alatt húzódó 3000 négyzetméteres újból megnyíló viadukt rengeteg lehetőséget tartogat,

a vendéglátó funkció mellett egyes részeit más és más kulturális és civil szervezetek használják majd programjaikhoz – közölte. A rakpart nyitónapjának programjai közül kiemelte a BME Urbanisztika Tanszékének kiállítását és a Csángálló zenekar koncertjét a filmvetítések, workshopok és biciklis bemutatók mellett.

(MTI)

***

Kezdődik a Pride, Karácsonyék kitették a szivárványos zászlót a Városházára

A főpolgármester szerint „magától értetődő", hogy idén is kitűzik a szivárványos zászlót.

 

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
palicsi
2023. június 18. 18:45
Ritka hülye az, aki lemegy a rakpartra, a híd alá, strandolni! A hídon meg átzörög a combino! Ojjan romanti kuss!
Same
2023. június 18. 17:35
Dögölj meg karácsony! Nagy szerencséd hogy a rendőrség, és jog téged és a moslék fajtádat is védi. Ebben az országban nem lehet semmilyen erőszakot alkalmazni, mert az egész város tele van kamerázva. Ha hiszitek ha nem nagyon jól működik a rendszer, nem lehet meglincselni ezt a faszt mert könnyen a sitten köt ki az ember. Sajnos érte is ugyanannyit adnak mint bárki másért. A választásoknál lehet véleményt nyilvánítani.
Same
2023. június 18. 17:35
Dögölj meg karácsony! Nagy szerencséd hogy a rendőrség, és jog téged és a moslék fajtádat is védi. Ebben az országban nem lehet semmilyen erőszakot alkalmazni, mert az egész város tele van kamerázva. Ha hiszitek ha nem nagyon jól működik a rendszer, nem lehet meglincselni ezt a faszt mert könnyen a sitten köt ki az ember. Sajnos érte is ugyanannyit adnak mint bárki másért. A választásoknál lehet véleményt nyilvánítani.
WWIII.
2023. június 18. 16:49
Szerencsére az autópályáknak köszönhetően a kaotikus Budapestet teljesen ki lehet kerülni. Amióta Budapestet libsi, komcsi, náci Karácsony féle csőcselék irányítja számunkra ez a város fizikálisan nem is létezik, vidékiként nejemmel nagy ívben kerüljük.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!