Kubatov Gábor: Mérhetetlenül riasztó a baloldali polgármesterek teljesítménye

2023. január 14. 16:12

A Fidesz pártigazgatója szerint a főváros vezetése úgy gondolkodik, Budapest csak a belvárosi részből áll.

2023. január 14. 16:12
null

Budapest vezetését csak a belváros érdekli, emiatt a főváros több részre szakadását is elképzelhetőnek tartja Kubatov Gábor. A hirado.hu-n szombaton megjelent interjújában a Fidesz pártigazgatója úgy fogalmazott: a hétvégi, jászberényi választáson a szavazók arról is dönthetnek, hogy egy helyben elismert, közösségépítő jelöltet vagy egy „külföldről finanszírozott konfliktusgenerátort” akarnak a város élén.

Az Európai Unióban kibontakozó korrupciós botrányról szólva Kubatov Gábor elmondta, most köszön vissza az a brüsszeli hozzáállás, amely gyakorlatilag nem tűri az ellenzék létezését, egy normális, működő demokráciában ugyanis szükség van az ellenzékre az ellenőrzés és kontroll lehetősége miatt.

„Látszólag ezt arrafelé nem engedik, hiszen ahogy valaki más véleményt fogalmaz meg, azt rögtön diszkvalifikálják. Szélsőségesnek, radikálisnak, antidemokratikusnak bélyegzik és minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni a működését” – fogalmazott.

Mint kiemelte, ilyenkor különösen fontos lenne a nyilvánosság, a média szerepe, ám

a nyugati média túlnyomó része a baloldalhoz lojális.

A pártigazgató emlékeztet: az unióban gyakorlatilag teljesen elfogadott volt, hogy lobbistákon, cégeken keresztül kenőpénzzel vagy más eszközökkel befolyásolni tudták a döntéseket. „És ezeknek a pénzeknek egy része elvezet – nem is Európából, hanem úgy tűnik, hogy Amerikából – a magyar ellenzékhez is” – jegyezte meg.

Ennek azonban megvannak a veszélyei - figyelmeztetett: az  üzletemberek többnyire nem nagylelkűen adakoznak, hanem egyszer majd kérnek valamit cserébe, és aki ezeket a pénzeket elfogadja, annak majd meg kell fizetni az árat. Márki-Zay Péter azonban maga beismerte, hogy "súlyos dollármilliókat" fogadtak el külföldről - emlékeztetett.

Kubatov Gábor az ellenzék eredménytelenségét részben annak tulajdonítja, hogy a külföldi pénzek jelentős részét ellopták, hiszen senki sem tudta ellenőrizni a felhasználásukat.

A Fideszben egy közösséget építenek

A magyar pártfinanszírozás nem kevés forrást biztosít a frakcióknak, a pártoknak és a pártalapítványoknak pontosan azért, hogy a határokon kívülről ne lehessen befolyásolni a politikai formációkat. Viszont itt nagyon szigorú szabályozás és elszámolás van, nem úgy, mint a külföldről jövő pénzek esetében - mutatott rá.

Kubatov Gábor hangsúlyozta: ezzel szemben

a Fideszben nem egy pártot, hanem egy közösséget építenek.

„A polgári jobboldal egy olyan összetartó közösség, egy karakteres, kiváló miniszterelnökkel az élén, ami Európában is egyedülálló” – fogalmazott.

A siker másik titka, hogy a Fidesz egy évtizedek óta jól működő szervezet – jegyezte meg.

Hozzátette: „ami megkülönböztet minket a politikai ellenfeleinktől, hogy nekünk nem a hatalom a fontos, nem ez a cél, ez csak egy eszköz ahhoz, hogy egy jó országot építsünk minden magyar ember számára. Ezzel szemben viszont a baloldal egészen mást akar, ott semmi mást nem látok, csak azt, hogy pozícióra vágynak és a Skoda-kulcsokra”.

Kubatov Gábor szerint ugyanakkor az ellenzéki sikertelenségéhez hozzájárult a 2019-ben vezetésük alá került települések, köztük a főváros teljesítménye. „Mérhetetlenül riasztó képet látunk” – értékelt.

„Félelem és rettegés van Jászberényben”

A pártigazgató kitért a vasárnapi jászberényi polgármester-választásra is, kiemelve: a jászsági település élére 2019-ben „egy olyan konfliktusgenerátor került, mint a mostani polgármester, aki miatt félelem és rettegés van Jászberényben, mert szinte személyi kultuszt épített ki maga körül”.

„Látva a polgármester teljesítményét, látva a személyiségét és ezzel szembeállítva a mi jelöltünket, aki orvosként már bizonyított, elismerik és tisztelik Jászberényben, úgy érzem, hogy van esélyünk a hétvégi választáson” – mondta el.

Kubatov Gábor kiemelte: a mostani polgármester azt is elismerte, hogy kapott pénzt Márki-Zay Pétertől, aki pedig elmondta, hogy külföldről jöttek a pénzek.

Mint hozzátette, a jászberényiek látják, hogy most egy normális, lokálpatrióta, szerethető polgármester kezébe adhatják a város vezetését, aki véget akar vetni a konfliktusoknak, békét akar és közösséget szeretne építeni.

„A hódmezővásárhelyi polgármester személyisége meglehetősen zavaros”

Márki-Zay Péterről szólva Kubatov Gábor elmondta, a hódmezővásárhelyi polgármester személyisége meglehetősen zavaros, az ő személye mégis csak másodlagos, mert a baloldalon Gyurcsány Ferenc a vezető. Bármit is akarnak a baloldalon, ahhoz a legvégén Gyurcsány Ferenccel kell megállapodni - hangsúlyozta.

„A főváros vezetése úgy gondolkodik, Budapest csak a belvárosi részből áll”

A pártigazgató kitért Budapestre is, hiányolva Karácsony Gergely főpolgármester teljesítményét. „Bosszant a dugó, de látom, hogy benne ennyi van, amit jól mutat a Városháza-ügy is, amikor gyakorlatilag a háta mögött adták el majdnem azt az épületet, amiben dolgozik” – fogalmazott.

További problémaként jelölte meg, hogy a főváros vezetése úgy gondolkodik, Budapest csak a belvárosi részből áll, pedig Budapest adóforintjainak túlnyomó részét a külső kerületekből szedik be, amit aztán a belvárosban költenek el.

Az országgyűlési választások eredményén is látszott:

a külvárosi emberek pontosan érzik azt, hogy ki vannak fosztva,

hogy az ő kerületük nem fejlődik, miközben a belvárosra irdatlan pénzeket költenek el – emelte ki.

„És ha ez így megy tovább, akkor egyre inkább fel fognak erősödni azok a hangok, amelyek a Budapesttől való elszakadást javasolják ezeknek a kerületeknek, ugyanis egész egyszerűen sokkal jobban megéri önálló településként működni, mint a főváros részeként” – mondta el hirado.hu-nak adott interjúban Kubatov Gábor.

(MTI)

Nyitókép: Mandiner-archív

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Medvebéla
2023. január 22. 12:40
Kubatov Gábor bírálja azt a hozzáállást, "amely gyakorlatilag nem tűri az ellenzék létezését, egy normális, működő demokráciában ugyanis szükség van az ellenzékre az ellenőrzés és kontroll lehetősége miatt..." Azért ezen helyében elgondolkoznék.
remi
2023. január 15. 11:49
Ez a kubatov egy súlyos faszfej, de ettől még a zellenzéki úgynevezett polgármesterek által vezetett városok nagy része tényleg borzalmas állapotban van, leginkább talán Eger, ez a mirkócki egy igazi kretén, amellett mostanában már partra vetett halként próbál elszabadult hajóágyút játszani (a közgyűlésben talán ha 2 támogatója van még) közben meg a város rohad szét. Berényre kisebb rálátásom van, de ez a budai nevű izé finoman szólva is egy "érdekes" figura, annyi biztos, hogy a megválasztása nem tett jót a városnak.
lewdberg
2023. január 15. 02:04
ez a kubatov egy aljas, eltörölnivaló csicska féreg.
smarton84
2023. január 14. 23:03
Hogy milyen lesz az új kínai negyed Debrecenben: https://www.autobild.de/artikel/batteriefabrik-von-catl-elektroautos-reportage-arnstadt-21845289.html Az illegálisan az EU-ban tartózkodó kínai munkások elfogása, miután a mezőn futva menekültek: https://newsrnd.com/business/2023-01-11-catl--police-and-customs-search-battery-plant-in-arnstadt.HyyTYH29j.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!