Budapesti, javarészt jogász delegáltakkal tölti fel a vidéki szavazóköröket a baloldal

2022. március 31. 12:15

Információink szerint Dobozra például Bombera Krisztinát küldheti a baloldal választási megfigyelőnek.

2022. március 31. 12:15
null

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, egy hangfelvétel alapján balhézni akar a baloldal a választások napján. „A választókörbe olyan embert kell küldeni, aki végig fogja balhézni akár az egészet” – mondja Lukács László György, a Jobbik alelnöke egy kiszivárgott hangfelvételen. Erről ide kattintva olvashat bővebben.

A baloldal megfigyelőinek feladata a „balhézás” lesz  a választókörökben

Olvasóink számára emlékezetes lehet, hogy Bajnai Gordon még tavaly ismertette a 20k22 kezdeményezését, amivel a baloldal korábbi miniszterelnöke a Facebookon toborzott önkénteseket, akiket aztán a választás napján a szavazókörökbe delegálhatnak.

A független kezdeményezésként bemutatott toborzásról a Magyar Nemzet pár nappal később kiderítette, egy olyan alapítvány áll mögötte, amely Tordai Csaba nevére van bejegyezve (Tordai korábban államtitkár volt a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányban, jelenleg pedig a budapesti Városháza egyik irányítója – a szerk.).

Egyébként a Bajnai-féle csoport végül 27 ezer önkéntest tudott összegyűjteni. Akiknek, mint kiderült, a feladatuk a „balhézás” lesz, és nem az, hogy biztosítsák a választás törvényes lebonyolítását.

Vidékre is a fővárosból érkezhetnek majd a megfigyelők

Lapunk információi szerint

a baloldal számos településre nem helyi, hanem budapesti vagy más városokból származó megfigyelőket ültethet majd be, akik közül sokan jogász végzettségűek.

Információink szerint a fenti cél elérésének érdekében még arra is volt példa, hogy az említett küldötteket olyan bizottságokba ültették be, ahol előtte rendelkezésre álltak a helyben megszokott és bevált helyi ellenzéki erők, ám mégis lecserélték őket, néhány esetben azok tudta nélkül.

Lapunk információit erősíti meg egy közösségi oldalon nyilvánosságot látott komment is, amely szerint Dobozra például Bombera Krisztina lesz az ellenzéki delegáció egyik tagja.

A választás napján kiemelt szerep és felelősség hárul a választási megfigyelőkre, akik a kora reggeli óráktól kezdve akár éjszakába nyúlóan felügyelik, óvják a választások tisztaságát.

 

Nyitóképünk illusztráció. A képen Bajnai Gordon, volt miniszterelnök kijön a szavazófülkéből a XII. kerületi Virányos Általános Iskolában kialakított 41-es számú szavazókörben az európai parlamenti választások napján, 2014. május 25-én. Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2022. március 31. 21:38
Semmi baj. Urnazárás után ott leszünk a szavazókörök ajtajai előtt, és ha balhét kezdene odabent valamelyik balos hülye, szépen kirámoljuk a teremből. Javaslom a jobbos szavazóknak, hogy komolyabb számban jelenjünk meg a saját szavazóköreinknél este 7-kor. Ne legyen egyedül a Fidesz 1-2 delegáltja a balosokkal, ebesz küldöttekkel, és minden más léhűtővel szemben.
Krupp Skya
2022. március 31. 21:10
Csodálom hogy egyik libás sem akasztotta még fel Bajnai Gordont. Nem is vonhatták volna felelőségre, mert az átbaszott libatulajdonos bejelemtette vólna hogy nem értett az akasztáshoz ezért fulladt meg Bajnai Gordon, meg különben ott sem volt. Vicc: Bajnai Gordon lábán kötél, Gyurcsány kérdezi tőle: -Mit csinálsz Gordonka? -Öngyilkos akarok lenni. -Akkor a nyakadra kössed baszd meg! -Már úgy próbáltam, de nagyon fulladtam.
Antoine
2022. március 31. 19:12
Tehát egy komment alapján írtatok cikket. Gratulálok.
Takagi
2022. március 31. 18:04
Na és ? Pont leszarjuk, főleg ha olyan képzett diplomások mint Bangóne, Hajnal, és a többi diplomát hazudó vér bolsik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!